Sütőlapok grillezéshez

Azonban a grill sütőlapból nem csak egyféle típus van, hiszen van a hagyományosnak tekinthető öntöttvas sütőlap, a BBQ tapadásmentes grill sütőlap, és a cédrusfa sütőlap is ebbe a kategóriába sorolható. De mikor melyiket és hogyan célszerű használni? Ennek jártunk utána.

 

Az öntöttvas sütőlap

 

Ahogy már említettük, az öntöttvas sütőlap lényegében a hagyományos sütőlap, amit nem mindenkinek kell bemutatni, hiszen széles körben ismert termékről van szó. Ez a sütőlap szinte bármire használható, amire egy sima konyhai tepsit is használnánk, vagyis húsok, halfélék és zöldségek készítése mellett kenyér sütéséhez szintén ideális.

 

Első használatbavétel előtt az öntöttvas sütőlapot elő kell készíteni. Az előkészítés során meg kell tisztítani a gyártás során rajta maradt szennyeződésektől. Ehhez a sütőlapot meleg mosószeres vízben át kell mosni, szárazra törölni, majd növényi olajjal vékonyan mindenhol bekenni. Ezt követően még üresen fel kell hevíteni, hogy az esetlegesen visszamaradt szennyeződések leégjenek.

 

Innentől kezdve már használhatjuk is, de használat után szintén fordítsunk figyelmet a megfelelő tisztításra, vagyis mossuk le mosószeres vízzel, szárítsuk meg, és ismét kenjük be vékonyan olajjal, hogy megelőzzük a rozsdásodást.

 

BBQ tapadásmentes grill sütőlap

 

A BBQ tapadásmentes grill sütőlap a hagyományos konyhai sütőpapírra emlékeztethet azzal a különbséggel, hogy ez jellemzően egy teflonbevonattal ellátott vékony üvegszálas szövetből készül, nem pedig papírból. Ez a sütőlap önmagában használható, vagyis tehetjük közvetlenül a grillrácsra, legyen szó faszenes vagy gázos grillezőről.

 

Ezt a sütőlapot jellemzően akkor érdemes bevetni, amikor olyan fogásokat készítenénk, aminek apró darabjai jó eséllyel a rácsok közé esnének, vagy ha szaftosabb húsokat sütnénk, és nem szeretnénk, hogy a zsiradék a tűztérbe csepegjen.

 

A BBQ tapadásmentes grill sütőlap tisztítása nem egy nagy feladat, hiszen a tapadásmentessége miatt nem ragad rá semmi, vagyis a szennyeződések egyetlen mozdulattal eltávolíthatóak.

 

Cédrusfa sütőlap

 

A cédrusfa sütőlap közel sem hagyományos sütőlap, hiszen leginkább a konyhai vágódeszkára hasonlít. Használatát tekintve viszont pont úgy működik, mint egy sütőlap, vagyis erre helyezzük az ételt, és úgy tesszük a grillrácsra.

 

A cédrusfa sütőlap lényege, hogy mivel a tűz és az étel között helyezkedik el, így a sütőlap elkezd égni, és a felszálló füst különleges aromával gazdagítja a rajta elhelyezett fogást.

 

Használat előtt a cédrusfa sütőlapot fél órára vízbe kell áztatni, és használat után is tiszta vízzel elmosni.

 

Amennyiben neked is sütőlapra lenne szükséged, és csakis minőségi eszközök jöhetnek szóba, nézz szét a Grillplaza.hu oldalán, és rendeld meg a választott termékeket!