Sok Anna, Ancsa, Ani, Nika van -nekrológ

Drága Nika, legyen könnyű a föld,Isten nyugosztaljon!


Levelet kaptunk.

 

Anna, Ancsi, Ancsika, Ani, Nika! Talán az utóbbit szerette nagyon, mindig azt mondta,h ogy a Nika olyan kedves név.

10 éve ismertem meg egy nagyon szomorú napon. Az unokáját temettük, egy mosolygós, arany fürtű kis gyermek, akit a jó Isten jókedvében teremtett. Egyházunk iskolájába járt, egyházunk minden költséget vállalt.


Iványi Gábor Elnök úr temette. 


Augusztusban a kis elsős csak mártózni szeretett volna, de elragadta az ár. Megdöbbentő volt számomra,hogy Nika sokkal kisebb papucsban volt,mint a lába mérete, szegényes ruhában, nagyon sovány, kis madár alkattal. Már akkor is nagyon szegények voltak, előző évben temették el a menyét aki súlyos betegségben halt meg, majd az unoka, s pár éve az egy szem fiát is temette, aki balesetben hunyt el. Férjét már rég elveszítette.


Azóta tartottam Vele a kapcsolatot. Még tudtam csomagot küldeni Neki karácsonyra. Mit szeretnél Nika? Ó semmit, vagy tudod mit? Egy kis kenyeret, meg zsírt, az jó lenne, sokáig eláll. Főzni nem tudott,mert nem volt fa, megfenyegették, hogy rongyokkal ne tüzeljen, mert szennyezi a levegőt.


Nagy bagós volt, de nem volt rá pénzre, pedig egykor diplomás védőnő volt. 1955-ös, velem egykorú! Sok mindent, és persze cigit is küldtem.


Három napja megfagyott a lakásában....Drága Nika, legyen könnyű a föld, Isten nyugosztaljon!  Sok Anna, Ancsa, Ani, Nika van, ezért, aki teheti,akár 100 forinttal is járuljon hozzá az Oltalom Karitatív Egyesület tűzifa akciójához! Köszönjük!


Kedvezményezett bankszámla: HU26104001400002669900000006 Partner neve: Oltalom Karitatív Egyesület


                                                                                                                                     (M.K.)           (fotó: illusztráció)