Papa! Meséld el nekem...

Az emberek többsége egyre szegényebbek, egyre betegebbek, és egyre reménytelenebbül néznek a jövőbe. Nincs gyógykezelés idős korban. Fiatalon sem, hiszen a kórházak dőlnek halomra, ma már ott tartunk, hogy diákok fognak össze és adományt gyűjtenek az egészségügyi intézményeknek azért, hogy a legalapvetőbb tisztálkodási eszközök rendelkezésre álljanak…

 

Első nekifutásra a gyermekkórházakat vették célba, aztán majd jön a többi. A kormány, ad pénzt a focistáknak, stadionokat épít. Kiemelt fizetést adnak a két rossz ballábas, félig analfabéta labdarúgónak, aki többet keres, mint a gyógyító orvos… Nincs pénz, fejlesztésre, nincs az országnak igazi tartaléka, csak egy maroknyi politikusa, akik kizsákmányolják a többséget, harácsolnak és szép lassan a halálba küldenek. A nyugdíjkorhatár legalsó határát a 70. életévben kívánják meghatározni.. Ki tud abban a korban már dolgozni, és mit? Milyen termelő tevékenységet lehet rájuk bízni? Mennyien fogják megélni a 70. életévüket úgy, hogy fogalmuk nem lesz arról, mit is jelent a nyugdíjas élet. Vannak népcsoportok, akik már most, 10 – 15 évvel korábban halnak meg a rossz táplálkozás, a szociális elmaradottságuk miatt. Ezt, a társadalom vezetői okozták, de az Istennek sem akarják elismerni. Másokra mutogatnak, miközben nekik hízik az a bizonyos üveg zseb, amibe belelátni nem engednek…

 

Most, egy elképzelt beszélgetést szeretnék közreadni úgy, hogy egy nótát kicsit átírtam..

 

Papa meséld el Nekem, Milyen volt a munkás életed? Gondoltál-e, arra, hogyha megöregszel, Milyen lesz a nyugdíjas életed?

Papa, én miért nem lehetek, egy munkás élet után megbecsült öreg? Miért nem kapok majd nyugdíjat, ha a egyszer 70 éves leszek...!

Papa Te mit tettél azért, hogy egyszer én is öreg lehessek?! Hetven évig húzom az igát és kidobnak majd, mint egy rossz talizmánt…!

 

Vajon mit is lehetne mondani, mesélni egy kicsi gyereknek, aki ma még csak 10-12 éves, de már kinyílott a szeme és nagyon jól látja, hogy valami nincs rendben, ebben a világban. Látja a tereken az ingyen ebédért sorba álló fiatalokat, időseket, és a szülőket, akik attól rettegnek, hogy máról – holnapra elveszíthetik a munkájukat, a jövedelmüket. Látja, hogy az iskolában vannak olyan tanulók, akik előtt a tanárok hajlongnak azért, mert a szülők ott vannak azok között, akiknek egyetlen szavára, akár a tanár is elveszítheti az állását. Látják a társadalmi különbségeket, a gazdagságot és szegénységet – egyenesben.

Látják a nyugdíjasokat, akik számolgatják a filléreket, amikor vásárláskor zsemlét és tejet vásárolnak, vagy a gyógyszertárban fakadnak sírva azért, mert az életmentő szert megvenni nem tudják…! Gyermekek, akik már érdeklődnek, akik kíváncsiak, és szeretnék tudni, hogy mi, miért történik? Miért van az,? - hogy az egyik embernek sikerül, a másiknak nem… Látják a hajléktalanokat, akik az utcán a kukákból falatoznak, és menekülnek, ha rendőrt látnak, - mert ezért is megbüntetik őket! Látja a politikus arcát csokoládé papíron, amelyet azért osztogat, hogy rá szavazzanak, - majd azt is, hogy akár a benzin árát is csökkenteni tudja, - ha akarja. Látja az iszonyú gazdagságot, és azt a szegénységet, ami ebben az országban van. Embereket, akiknek feje felett nincs fedél, mert kilakoltatták őket. Látja a híradásokban a beteg nőt, a még rosszabb állapotban lévő gyermekével. Ott téblábolnak az utcán és várnak. Adományra, egy jó szóra, vagy csak egyetlen mosolyra – amiből egyre kevesebb jut. Látja a miniszterelnököt, aki a Parlamentben arcátlanul megeszi az adomány csokoládét. Nem törődik az senkivel, semmivel. Tömi a hasát, a szegények meg nézzék, - mert ehhez is arc kell ám, jó vastag bőrrel..!

 

Kíváncsi és kérdezősködik. Próbáltam a kérdéseit versbe szedni, de a válaszokat így már nem tudom megadni. Magam is tanácstalan vagyok. Neki már, hetven éves koráig kell majd dolgozni. Dolgozni egy olyan országban, ahol a KÖZMUNKÁT kimagasló eredménynek tartják, amiből megélni nem lehet, az éhenhaláshoz meg sok, amit jövedelemként azért kapnak. Milyen munkát tud majd elvégezni? Mi lesz belőle? Ács, kőműves, villanyszerelő, autóbusz, villamos vezető, vagy technikus, mérnök, gyárigazgató egy nagyvállalkozónál, vagy vállalkozó valahol szolgáltatóiparban? Vagy rendvédelmi dolgozó? Hogyan bírja majd fizikailag, egészségileg, szellemileg? Ki ad majd neki munkát akkor, amikor betölti az 55. életévét, és egyre jobban megy tönkre az egészsége? Ha már nem tud lábra állni, nem tud fizikai munkát végezni? Nem lesz jövedelme és nyugdíja sem, mert idő előtt önként kiballag Rákosra próbafekvésre, és onnan már nem is tér haza. Magára húzza a földet, és …

 

Ha mégis eléri a nyugdíjkorhatárt. Mennyi járadékot fog kapni? Tud addig annyit összegyűjteni a sok apróból, hogy majd gyógyszerre, kenyérre is jusson? Ő is ott fog állni a sorban az ingyen konyhán? Kik lesznek akkor politikai hatalmon?

 

Aztán felteszem a kérdést, ami nem hagy nyugodni. Tényleg, mit tettem azért, hogy ez ne így legyen, ne ilyen jövő várjon az unokámra? Mertem szólni, kiállni érte? Mertem azt mondani, hogy eddig, és ne tovább? Lehajtom a fejemet és csendesen elsírom magamat! - Gyáva birka voltam, mert hallgattam! Nem üvöltöttem, nem mentem ki az utcára másokkal együtt, hanem csak néztük bambán, ahogy elintéznek minket is, és a gyermekeinket, meg az unokáinkat! Nem fogtunk össze, nem akartuk, hogy ez az ország végre boldog legyen! Mindenki, az egyének és a pártok is csak a maguk hasznát akarták, nézték, és nem törődtek semmi mással. Jobb és baloldal egyaránt bűnös azért, ami most történik ebben az országban. Bűnösek azért, mert az unokáink is fizetni fognak az ATOMÉRT, és minden másért. Egyetlen boldog pillanat nem lesz az életükben. Minket okolnak majd és joggal, mert igazából, semmit nem tettünk, hogy ne így legyen..!

Mit meséljek a nyugdíjas életemről? Kín és szenvedés, mert nem jut megfelelő orvosi ellátás, pedig dolgoztam mindig, amióta kétágú vagyok. 75 éven felül, már nem is titkolják, elküldenek a nirvánába. Nincs drága gyógyszer, gyógykezelés. Jön a nyugdíj, de abból is ellopnak, és mire vége a hónapnak – már nincs pénz… Nem panaszkodom mégsem! Igyekszem megvigasztalni, hogy talán jobb lesz neki, mint nekünk, mai öregeknek….

 

Kérem, ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor nézd meg ezt a kis videót. Bizonyára ismered, kedveled is, de ami örök életű – azt meg kell becsülni, hirdetni kell és tovább adni azoknak, akik még nem ismerik.

Tudod, a HATALOMBAN lévő FIDESZ politikusai ezt el akarják feledtetni Veled, Velem, mindenkivel!

NE ENGEDJÜK…!

 

                                                                                                                                           (V. Lajos)