 |  |
Mondjátok csak bíró hölgyek és urak! Nem szégyellitek magatokat?
Valóban nem jött létre szerzőzés a rendőr és az állam között?
A 2011. évi CLXVII. törvény rendelkezéseinek "köszönhetően", azoktól a nyugállományú rendőröktől, akik 2011. december 31-ig nem töltötték be az 57. életévüket, 2012. január 1-jétől visszamenő hatállyal
1. "elvették" a korábban jogszerűen megállapított szolgálati nyugdíjukat; valamint
2. megszüntették a nyugdíjas mibenléttel járó összes kedvezményt;
3. a szolgálati nyugdíj helyett folyósított szolgálati járandóságból a mindenkori szja-nak megfelelő összeget vonták/vonják le;
4. jövedelemszerzési korlátozást vezettek be, amelynek túllépése esetén a tárgyévben a jogosult elveszíti a szolgálati járandóságát.
Az inkriminált rendelkezésekkel minden létező jogelvet felrúgtak (elég, ha csak a visszaható jogalkalmazás tilalmát, a jóhiszeműen szerzett jogok sérelmét és a jogbiztonságot említem).
A hivatkozott cikk szerint, a bíróság úgy foglalt állást, hogy a hivatásos rendőr és az állam között szerződés nem jött létre, ezért az állam szerződésszegéssel nem vádolható. És ezt le merik írni...
Valóban nem jött létre szerzőzés a rendőr és az állam között?
Nem vitás, hogy a hivatásos fegyveres szolgálat "állományba vétellel", lényegében állományparancsban történő kinevezéssel jött létre. Az állományparancs azonban nem csupán a kinevezésről rendelkezett, hanem az "állományba vett" szolgálati helyéről, beosztásáról és illetményéről (akárcsak a hagyományosnak mondható munkaszerződés). A beosztáshoz kapcsolódó tényleges feladatokat, a kvázi munkaköri leírást pedig jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei (mai terminológiával közjogi szervezetszabályozó eszközök) határozták meg, a hivatásos állományú jogait, kötelezettségeit és a hivatásos szolgálat megszűnésének feltételeit (ideértve a szolgálati nyugdíj lehetőségét is) nemkülönben.
Ráadásul (vagy nem mellékesen) az "állományba vett" (rendőri) esküt tett: az Alkotmányra (később az Alaptörvényre), a törvényekre, a veszély vállalására és az életének a kockáztatására stb. A rendőr tehát végső soron arra az államra esküdött fel, amellyel a bírósági ítélet szerint, nem állt szerződéses viszonyban. Mondanám (írnám), hogy mókás, de sajnos nagyon nem az...
Még egyszer felteszem a kérdést: valóban nem jött létre szerződés a rendőr és az állam között? (Azt pedig szó szerint zárójelben jegyzem meg, hogy az állományparancs tartalmilag munkaszerződésnek minősül, merthogy soha nem a megnevezése vagy címe számít az okiratnak, hanem a tartalma).
Mondjátok csak bíró hölgyek és urak! Nem szégyellitek magatokat?
Amennyiben igaz (vagy védhető) az ítélet indokolása, akkor az a sajátságos helyzet áll fenn, hogy az inkriminált ítéleteket aláíró bírók sem állnak szerződésben az állammal, hiszen formális munkaszerződéssel ők sem rendelkeznek. A bírói "állományba vétel" ugyanis kinevezéssel jön létre, amelyben rendelkeznek a bíró szolgálati helyéről, beosztásáról és illetményéről. A beosztáshoz kapcsolódó tényleges feladatokat, a kvázi munkaköri leírást pedig jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök határozták meg, a bíró jogait, kötelezettségeit és bírói tisztség megszűnésének feltételeit (ideértve a nyugállományba vonulás feltételeit) nemkülönben.
És nektek, brancsbelieknek, húsosfazék körül éheskedőknek, az ő kutyájuknak (vagy a kutyájuk kölykeinek), tányérváltóknak, akik némán lapultok (pedig nagyon illene szót emelnetek), jusson eszetekbe Babits Mihály örök érvényű gondolata: "mert vétkesek közt cinkos, aki néma" (Jónás Könyve Harmadik Rész).
Dixi et salvavi animam meam.
[KGy]