Kamu pártok, kamu ajánlások ...

Már Németh/Rezsi/ Szilárd is belekerült a nagy FIDESZES aláírás csalások híreibe.


Érdekes módon villám gyorsan összeszedték az ajánló aláírásokat, amikről aztán valakik, valamikor – a jóhiszemű embereket kijátszva – adatait ellopták, és azokat egy kamu párt – ajánló ívére másolták át… Most akkor nézzük csak, vajon kik is követhették el itt a bűncselekményt?
 
Valaki összegyűjtötte az íveket. Az aláírásoknál ott kell lennie az ív alján a gyűjtő nevének is. Ő felel azért, hogy az általa felvett adatok hitelesek legyenek, és az ajánló – személyesen írja alá – ajánlatát, kit szeretne látni az országgyűlésben képviselőként!
 
Elvileg és gyakorlatilag, ha a FIDESZ listára hamis adatok kerültek – mert előfordulhat ilyen is – pld. elhunyt személyek nevei és aláírásai, akkor ott már meg is van az elkövetők egyike. Sima ügy, mondom én, aki valami keveset ért a nyomozások menetéhez. Következik az, hogyan kerülhetett ki ez a névsor más pártokhoz? Igazán egyszerű a dolog, mert aki az eredeti aláírásokat gyűjtötte, a nap végén egyeztethetett is, és akkor már sínen vagyunk. Azonban vegyük azt, hogy nem tette, tehát az okmányt, amin már ott voltak a hamis adatok, leadta. Kinek a kezébe került, hogyan kezelték az íveket? Személy szerint ki volt érte a felelős? Egy kis írásminta a személyektől, és máris kapunk valamiféle támpontot. Merjük azt gondolni, hogy a képviselőjelölt ebben a mutyiban nem volt benne – amit erősen kétlek…!
 
Ott van előttünk két, vagy több párt, a leadott ajánlószelvényekkel, melyeken egy csomó adat szerepel, és azok tök azonosak. Még a beírási sorrend is. Nagyon naivnak kell ahhoz lenni, ha el hisszük, hogy ebben a kis játékban csak a munkatársak vettek részt, és a képviselőjelölt kimaradt belőle.
 
Látjuk, tapasztaljuk, hogy ez a módszer, szinte országos jellegűvé vált. Minden esetben, a FIDESZ ajánlóívet másolták, használták fel. Ha valaki igazságosan szeretne eljárni, akkor nem csak az úgynevezett kamu pártok képviselőit, hanem az érintett FIDESZ aktivista jelentkezését is el kellene utasítani. Az egyenlő elbírálás elve, ekkor érvényesülne.
 
Igen ám, de akkor a FIDESZ, mint a jelenlegi vezető hatalom pártja, simán kibukna a sorból, és ezt – nem engedheti meg magának. Igaz, a csalás lehetőségének gyanúja ott marad, de kit érdekel akkor, ha ezzel a maffia módszerrel sikerül az ellenfeleket kiiktatni?! Németh /REZSI / Szilárd házát és lakóhelyének környékét már akkor megvédték, mielőtt az a néhány ember megjelent volna ott, szabad véleményt nyilvánítani. Nem akartak rombolni, nem akartak garázdálkodni, nem akartak közrendet veszélyeztetni, csak elmondani azt, amit erről a rendszerről és annak működéséről gondolnak. Több volt a rendőr, mint az alkalmi tüntető. Ezeket a békés embereket előállították, és valamiféle eljárásnak vetették alá úgy, hogy személyi szabadságukat korlátoztak.
 
A választási csalásban részt vevő személyek ellen ilyen eljárás nem indult! Nem hallunk arról, hogy előállították és elszámoltatták volna gyorsan, szakszerűen az aláírás gyűjtőket, az adatok kezelőit, de arról sem, hogy magukat, a FIDESZ képviselőjelöltjeit megkérdezték volna.. A hivatal mamai, - amelyek a hatalmat képviselik – lassan őrölnek, és bizony a csalók, a szervezők ott lesznek azon a bizonyos listán, míg másokat – akikről mi is tudjuk, hogy KAMUBÓL – vannak jelen ebben a történetben így, vagy úgy megbélyegzettek lettek…
 
NINCS IGAZSÁG, EZT TUDJUK! DE AZ MÁR AZTÁN MINDENNEK a TETEJE, amit a FIDESZ MŰVEL!
 
Ezek a pofátlanok, már a látszatra sem adnak! Csalnak nyíltan, gátlástalanul, mert számukra most már a HATALOMBAN való maradás, egyben a személyes szabadságuk biztonságát is jelenti. Annyi a bűn ebben a pártban, a tagságban, hogy egy normális demokráciában mér régen diszkvalikálva lettek volna. De hol van itt normális közélet? Amíg a FIDESZ lesz uralmon, addig ilyesmiről még álmodni sem lehet!
 
Azt hiszem, ha megnyerik a választásokat, - márpedig ilyen körülmények között – ez is elképzelhető, ez az ország Európa szégyene lesz. Igaz, innen meg megyünk Ázsiába, ahol a putyini módszer az alap, és mi ehhez már kiválóan értünk…
 
NE ENGEDJÜK!
 
(V.L.)