Még mindig biznisz az önkormányzati közvilágítás

Cser-Palkovics András polgármester ezzel kapcsolatban akkor úgy nyilatkozott: „Nagyon fontos mérföldkő a mostani pályázat elnyerésem, hiszen a közvilágítás az egyik legfontosabb települési szolgáltatás.” Az év eleji tájékoztatón ott volt Törő Gábor fideszes képviselő is, aki hangsúlyozta, hogy a beruházás a kormány rezsicsökkentési programjának a része.

 

A közbeszerzési pályázat kiírásakor nem úgy tűnt, hogy az önkormányzat a lehető legtöbb piaci szereplő számára tenné lehetővé az indulást. Az első kiírási feltétel értelmében a beruházásra csak olyan vállalkozás jelentkezhetett, amely rendelkezik legalább egy, minimum 900 darab ledes közvilágítási lámpatest legyártására, szállítására és üzembehelyezésére vonatkozó referenciával – bár ezt a feltételt Demokratikus Koalíció képviselői határozottan kérték törölni.

 

 

Az eltökéltséget látva erősen meghökkentő lépés volt az önkormányzat részérő, hogy a kiírási dátum előtti napon kitolták a határidőt május 21.-éig - az önkormányzat ezt a minél szélesebb és esélyesebb verseny érdekében tették meg. Végül a nyár végére született döntés és a 197 milliós munkával a Roneko Kft.-t bízta meg a testület.

 

Földi Judit, a DK helyi képviselője szerint azonban az önkormányzat hibájából bukhatják az elnyert uniós forrást. Lapinformációkra hivatkozva azt állítja a képviselőnő, hogy azért vesztheti el a 200 milliós támogatást a várost, mert az önkormányzat a közbeszerzés körüli huzavonával törvénytelenül hozta ki a Roneko Kft-t győztesnek, hogy az nem felelt meg az ajánlati felhívás előírásainak.

 

Információk szerint a fehérvári önkormányzat ezért tologatta a határidőket, mert hiánypótlásra kérte fel a céget, ami ennek eleget is tett, de a csatolt referenciaigazolás az illetékes minisztérium szerint nem volt megfelelő – ennek ellenére mégis nyertesként hozta ki a céget az önkormányzat. Minderről a polgármester még szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a városhoz kerüljön a pályázati összeg.

 

Földi Judit azonban választ vár a legegyszerűbb kérdésekre: miért nem tájékoztatták a várost az elmaradt beruházásról?; milyen jogi lépéseket tesz a város a beruházás megvalósulása érdekében?; s mindezért ki a felelős..?

 

(kép:feol.hu)