100 milliós óvoda beruházás Székesfehérváron

Hétfőn került hivatalosan is átadásra a felújított, kibővített, átalakított Szárazréti Óvoda. Az óvoda felújításának és bővítésének kivitelezési munkálatait 2014. május 16-án kezdte meg a Fehérép Kft. A meglévő épületrész felújítása 2014. szeptember 12-én lezárult, így az óvodás gyermekek szeptember 15-én újra birtokba vehették a Szárazréti Óvoda épületét. Az óvoda épületében, annak bővítésével kialakított közösségi tér kivitelezése, a műszaki átadás-átvétellel 2014. november 5-én zárult.

A beruházás során megvalósult az óvodaépület külső felújítása, a homlokzat és a lapostető hőszigetelése, majd nyeregtetővel való lefedése. Felújításra kerültek az épület gépészeti elemei és belső festési munkákra is sor került. Az óvodaépület közösségi térrel bővült a déli homlokzat irányában. A közösségi térben egy nagyobb közösségi helyiség, logopédiai szoba, valamint kiszolgáló helyiségek kerültek kialakításra.

Az önkormányzat saját intézményének, A Szabadművelődés Házának használatába adta az óvodai közösségi teret annak érdekében, hogy a közösségszervező feladatokat ellátó, abban jelentős tapasztalatokkal rendelkező szervezet közösségi élettel töltse meg a bővítményt. A kiemelt projekt részeként A Szabadművelődés Háza, mint konzorciumi tag által nagy sikerrel megvalósított, a szárazréti lakosoknak szervezett közösségfejlesztő, ún. „soft” tevékenységek a beruházás megvalósítását követően is folytatódnak.

A projektelem Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata beruházásában valósult meg a „Szociális város-rehabilitáció Szárazréten” című, KDOP-3.1.1/D2-13-k2-2013-0004 jelű, 1.199.178.708 Ft támogatást elnyert kiemelt projekt részeként. A beruházás összege bruttó 101.775.852 Ft volt. A fejlesztés összegét teljes mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam biztosította.

A sajtótájékoztató keretében vidám zenés-táncos műsort adtak a Szárazréti Óvodába járó gyermekek, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester méltatta a város-rehabilitációs projektet. Kiemelte: a Feketehegy-Szárazréten élők hosszú évek óta vártak a projekt megvalósítására, így mindig nagy örömöt jelent, ha az egyes részeredményeket, a folyamatosan elkészülő beruházásokat átadhatják a közösség számára. A Szárazréti Óvoda külső-belső felújítása, a tornateremmel és közösségi térrel történő bővítése az egyik legfontosabb programelem volt, és ma már a XXI. századnak megfelelő körülmények vannak az intézményben. A polgármester szavai szerint a város-rehabilitációs projekt mintaberuházás, hiszen programszerűen, egy egész városrészt érintően zajlik, így magasabb életminőséget biztosít a lakók és a közösség számára. Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki a kivitelező Fehérép Kft-nek, hogy városi cégként nagy elkötelezettséggel valósította meg a munkákat. Dr. Cser-Palkovics András bízik abban, hogy a következő években több hasonló nagyberuházásra kerül sor az egyes városrészekben.

Feketehegy-Szárazrétnek szüksége volt az óvoda felújítására éppúgy, mint a projekt többi elemére. Az intézményben és annak környékén megvalósult, korszerű fejlesztések a jelennek és a jövőnek egyaránt szólnak, nemcsak tűzoltás-szerűen dolgoztak a kivitelezők. – hangsúlyozta Szigli István, a városrész önkormányzati képviselője. Hozzátette: valamennyi városrészben fontos szerepet játszanak a saját intézmények. A Szárazréti Óvodában kialakított torna- és rendezvényterem alkalmas lesz arra, hogy itt különböző gyermekprogramokat tartsanak, az intézmény mellett kialakított, növények sokaságával beültetett játszó- és szabadidőpark pedig kiválóan illeszkedik az óvodához.