Valamennyi korosztályt vár új évadában a szegedi Kövér Béla Bábszínház

Az évadnyitó társulat ülésen a szakember elmondta, hogy az intézmény célja színvonalas előadásokat nyújtani a báb műfaját szerető közönségnek a legkisebbektől kezdve a felnőttekig.

A bábszínház szeptember 1-jén már megtartotta az évad első premierjét, de Kardos Tünde japán mesék alapján írta Holdodiglan című műve a bérletes előadások között is szerepel majd.

Október 6-án tartják A Szemüveges Szirén című darab ősbemutatóját. Dunajcsik Mátyás művét Scheneider Jankó írta bábszínpadra. December 1-jétől játsszák a Pinokkió című zenés marionettjátékot Adela Moldovan rendezésében.

Február elejétől szerepel a klasszikus népmese alapján írt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című darab a műsoron. Szilágyi Bálint író feldolgozásában fontos szerep jut ökotudatosságnak, kukásautók és dömperek is feltűnnek majd a színpadon.

Néhány éve indították el Kamarateremben a legkisebbnek szóló előadásokat. Ezek között az első új darab a Szabadkai Gyermekszínház Pancsoló-maszatoló című produkciója lesz, melyet Branislav Trifkovic írt és rendezett. Márciusban pedig Kovács Petra Körös-körül című meséjét mutatják be.

A felnőtt közönség az Ibsen művéből és a Lewis Carol Alice Csodaországban című meseregényéből készült Nóra, valamint a Kafka hotel című vendégprodukciókat láthatja a szegedi bábszínházban.

Screen shoot címmel a társulat az előző évadban mutatta be középiskolásoknak szóló tantermi előadását, a produkciót újabb helyszíneken játsszák, nemcsak Szegeden, hanem távolabbi helyszíneken is.

A társulat hamarosan Szabadkán vendégszerepel a 26. Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválon, majd Aradon lépnek föl a nemzetközi marionettfesztiválon, novemberben pedig Temesváron játszanak a szegedi bábművészek - közölte az igazgató.