Lassan eltűnnek a macskaköves utcák Szegeden

Az Egressy Béni utca lakói már évek óta szeretnék, hogy aszfaltburkolatot kapjon utcájuk. Úgy tűnik kérésük meghallgatásra talált. A körzet önkormányzati képviselője, Kormos Tibor elmondta, az önkormányzat addig nem tudta elkezdeni az aszfaltozást, míg a közműveket a szolgáltatók rendbe nem teszik. Végre megmozdult valami, az utca egy részét lezárták, több helyen felbontották az útburkolatot, és elkezdődött a gázmű kiváltása. Ezt követi a vízközművek cseréje és utána lehet megkezdeni az aszfaltozást.

Kormos Tibor hozzátette, a város 120 millió forintot fordít arra, hogy rendbe tegye az utcát.

A tervek szerint az aszfaltozási munkáknak még ebben az évben be kell fejeződniük, így teljesül az Egressy Béni utcai lakók régi kívánsága.