Két általános iskola felújítása fejeződött be Szegeden

Botka László polgármester a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában rendezett ünnepségen azt mondta, a város két év alatt hat iskolát újít fel, összesen 2,8 milliárd forintból. Hozzátette: négy helyen már befejeződött a munka, két épület rekonstrukciója hamarosan elkezdődik.

A költségekből 2 milliárd forintot fedez az uniós támogatás, a fennmaradó részt az önkormányzat biztosította - közölte a politikus.

A felújítás célja az volt, hogy 21. századi körülményeket teremtsenek az intézményben folyó hagyományosan magas színvonalú munkához - tudatta a polgármester.

A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és a Weöres Sándor Általános Iskola épülete is iparosított technológiával készült 1977-ben, illetve 1980-ban. A 482, illetve 450 millió forintból megvalósult beruházások során - amelyek kivitelezője a Dél-Konstrukt Zrt. volt - megtörtént a külső nyílászárók cseréje, a homlokzatok, valamint a tetőfödémek hő- és vízszigetelése, korszerűsítették a fűtésrendszereket, a kül- és beltéri elektromos és világítási rendszereket, és napelemek kerültek a tetőre, és részben akadálymentesítették a komfortosabbá vált iskolaépületeket.