A város új látványossága a virágból kirakott Szeged 300 felirat a Széchenyi téren

A Szegedi Környezetgazdálkodási NKft. már elkezdte a város virágosítását. Ebben az évben az egynyári virágokból összesen 65 ezer darabot ültetnek ki, ebből 39 ezer darab a Széchenyi térre kerül. Idén egy újabb látványosságban gyönyörködhetünk majd, a Szeged 300 programsorozathoz kapcsolódva virágokból rakják ki a Szeged 300 feliratot. Makra László, a cég igazgatója elmondta, munkatársaival már tavasszal megtervezték a feliratot és ennek megfelelően rendelték meg a virágokat. Az összesen 50 négyzetméteres feliratba 2000 tő piros és fehér begónia és batáta került. Azért ezekre a virágokra esett a választás, mert jól bírják a környezeti hatásokat, illetve a begóniák nagyon sokáig virágoznak így nyár végéig gyönyörködhetünk bennük.