Senki sem akarja a hagyományos fehér falat nézni még a nappaliban sem. Ez ugyanis a lakás azon pontja, ahol rengeteg időt töltünk, gyakran itt eszünk, itt nézünk filmeket, sorozatokat, beszélgetünk a családtagokkal, de az ünnepek során is ez a központi terület. Nem mindegy tehát, hogy milyen falburkolatokat szerelünk fel, amik amellett, hogy jól néznek ki, óvják a falat a sérüléstől és a szennyeződéstől.
Ezért válasszunk kőhatású falburkolatokat
A Tiissa kőhatású falburkolataival egységesíthetjük a belteret, nem lesznek eltérések, minden elem passzolni fog mindenhez. Mivel egy természetes anyagról van szó, így szinte bármilyen stílushoz jól mutat. Az életminőség javításának céljából ma már egyre többen vesznek falpaneleket az otthonukba, amik amellett, hogy díszítik a nappalit, képesek megóvni a falakat a szennyeződésektől, a sérülésektől. Ennek hatására nem lesz szükség gyakori javításra vagy festésre.
A természetes kőhatású panelek mind kültéren, mind beltéren örök klasszikusnak számítanak. Az eredeti kőhöz képes azonban sokat változott a felületük, a felrakás módja pedig jóval egyszerűbb, mint gondolnánk. Az elegáns fényes felületek helyett ma már gyakoribb a matt és rusztikus változat. Emellett az elmúlt években divatosak lettek a kövek kisebb csíkokra történő szeletelése, ami természetes, mégis modern hatást kelt.
Óriáspanelek a nappaliba
A nappali esetében egy új trend látott napvilágot, mégpedig az óriáspanelek alkalmazása. A segítségével ugyanis érdekes és mutatós mintázatot alkothatunk meg. Ha sikerül néhány egymással szimmetrikusan szembeforduló darabot találni, akkor a végeredmény pillangószerű hatás lesz. Bár nem egy új megoldásról van szó, de beltéren korábban még nem igazán kerültek a falra ilyen méretű lapok.
Milyen típust válasszunk?
Ami pedig a panel fajtáit illeti, a Kerradeco kőhatású falburkolat bárki számára remek megoldás lehet, ami nemcsak a nappaliba passzol, hanem az otthonunk minden részébe. Számtalan szín és minta közül válogathatunk, ami azért előnyös, mert minden szoba és helyiség más és más, ezáltal egyedi lehetőséget kapunk, hogy szebbé tegyük őket.
Mivel a kő tartós, időtálló, így már évszázadok óta használják, mint építészeti megoldás. A természetes hatású paneleket pont ezért alkották meg, hogy akár betonmintával, akár gránithatással, akár márványra hajazó burkolattal lássuk el az otthonunkat.
Szóba jöhet emellett a Motivo téglahatású falpanel, amely a belterekben egyfajta időtlenséget és melegséget sugároz. Az élénk és texturált felület amellett, hogy rendkívül karakteres, természetes színekkel rendelkezik, ami életet lehelhet a nappaliba. Ez a régi klasszikus kiemeli a falrészeket, térbeli mélységet teremt a lakás ezen részén. Modern és hagyományos, egyensúlyt hozhat az életünkbe.