Gyógynövények gyógyszer helyett

Valóban hatásosak a gyógynövények?

 

Valamiért sokan azt hiszik, hogy a fájdalmak elűzésére kizárólag a gyógyszergyárakban kapható pirulák hatásosak, azt azonban nem veszik figyelembe, hogy a gyógynövények a mai napig a gyógyszeripar fontos alapanyagai.

 

Ha a nagymamákat kérdezzük, ebben ők is egyet fognak érteni, hiszen sokuk még manapság is gyógynövényeket vagy gyógynövénykeverékeket használ a nyavalyák ellen.

 

Kamillavirágzat

 

A legismertebb gyógynövény a kamillavirágzat, amit főként nyugtató szemborogatásként szokás bevetni. Ugyanakkor nem ez az egyetlen terület, ahol hasznát veheted, hiszen a kamilla külsőleg az antibakteriális hatása miatt sebgyógyításra is alkalmas, belsőleg pedig főként a gyomorfekély kialakulását hivatott gátolni.

 

Továbbá a felső légúti megbetegedések ellen szintén hatásos: torokgyulladás esetén öblögetni, míg hörghurut esetén inhalálni érdemes vele.

 

Borsmenta

 

A borsmentából készült tea a fogyókúrázók egyik legkedveltebb itala, hiszen a benne lévő mentol serkenti a vérkeringést, fokozza az anyagcserét, és az emésztési folyamatokat szintén javítja.

 

Ezenfelül a borsmentatea oldja a görcsöket, enyhíti a puffadást, csillapítja a fejfájást, valamint segítséget nyújt az émelygés és a hányinger enyhítésében.

 

Hársfavirág

 

A megfázás első számú ellensége a hársfavirágból készült tea, hiszen köhögéscsillapító, izzasztó és nyákoldó hatással egyaránt rendelkezik, valamint köptetőként és görcsoldóként szintén nagyon hatékony.

 

Továbbá a népi gyógyászat szerint remekül erősíti a gyomrot, tisztítja a vért, és a vizelethajtó hatása szintén közismert.

 

Cickafark

 

A cickafarkfűből készült tea egy igazi áldás a nők számára, hiszen a menstruációs zavarokat és a görcsöket egyaránt megszünteti, valamint a vérzést csökkenti. Ugyanakkor nem kizárólag a menstruációs görcsök ellen vethető be, hanem a gyomorgörcsök ellen szintén hatékony.

 

Emellett viszonylag gyorsan képes megszüntetni a kínzó fejfájást, a puffadást, a hasi fájdalmakat, illetve húgyúti betegségek esetén szintén hasznát venni.

 

Bár igaz, hogy egy tablettát bekapni jóval egyszerűbb, mint a gyógynövényekkel szöszmötölni, de a gyógynövényes készítmény a tablettával ellentétben 100%-ig természetes szer a betegségek elűzésére, így megéri rá időt fordítani.

 

Amennyiben további hasznos cikkeket szeretnél olvasni a témában, keresd fel az ÉVA magazin oldalát!