5 hasznos tanács az egészségügyi maszk viselése kapcsán

Az itt leírtak betartásával jó eséllyel el lehet kerülni a COVID-19 fertőzés légúton történő továbbterjedését.


A maszk illeszkedjen szorosan az orrnyereghez

 

Erre azért van szükség, hogy a levegőben szálló apró kórokozók semmiképp ne jussanak be a légjáratainkba. Amennyiben a szövet résmentesen illeszkedik az arcunkhoz és az orrnyereghez, akkor tökéletesen tud szűrni. Ezáltal nyugodtak lehetünk, mert a koronavírus-fertőzés légúton történő elkapását jó eséllyel ki tudjuk küszöbölni.


Viselés közben a maszk elülső részéhez semmiképp ne érjünk hozzá

 

Mégpedig azért, mert a légzéssel együtt a kórokozók ezen az elülső részen tapadnak meg. Ha a kezünkkel megérintjük ezt a felületet, azzal egyrészt a maszk szűrő funkciójának a hatékonysága romlik, másrészt a kézfejünkre juthat a fertőzés. Viseléskor tehát igyekezzünk tudatosítani magunkban a maszk érintésének a kerülését, mégpedig a saját egészségünk védelmében.


Amennyiben a maszk nyirkossá válik, egyből cseréljük le

 

Amennyiben a használat ideje alatt azt tapasztaljuk, hogy a maszk felülete nyirkos lesz, akkor kapásból cseréljük is le. A nyirkossá váló egészségügyi maszk ugyanis nem képes kiszűrni a levegőből a koronavírust. Emiatt a viseléssel csak felesleges kockázatnak tennénk ki saját magunkat, illetve a közvetlen környezetünkben tartózkodókat.


A maszkot csakis tiszta, fertőtlenített kézzel vegyük fel

 

A fentiekben már esett róla szó, hogy a maszk elülső felületének az érintése veszélyes dolog. Mindemellett azt is célszerű lesz elkerülni, hogy az egészségügyi maszkot piszkos kézzel vegyük fel. Mielőtt tehát a maszkhoz érnénk, lehetőség szerint mossunk alaposan kezet, vagy pedig használjunk alkoholos fertőtlenítőt a kézfejek sterilizálásának érdekében.


A már használt maszk további sorsáról röviden

 

Hogyha eldobható maszkot alkalmazunk, akkor az egyszeri viseletet követően a maszkot ki kell dobni. Tehát ne akarjuk újból felvenni, mert ezzel csak saját magunkat veszélyeztetnénk. Inkább dobjuk egy lezárt szemetesbe. A mosható maszkot két használat között alaposan ki kell mosni, majd a sterilizálómosást követően meg kell szárítani. Ezt az eljárást minden egyes alkalmazást követően érdemes elvégezni. Ha nem tesszük meg, akkor jelentősen csökken a maszk által biztosított védelmi szint.

 

A gondosan utókezelt és fertőtlenített maszkok viszont biztonságos használatot jelentenek, így a koronavírus-fertőzéssel szembeni védekezés kapcsán is hasznos kelléknek bizonyulhatnak.