Világbéke gálakoncert Bécsben

Bécsben a Musikvereinsaalban lép fel a Bartók Béla Férfikar július 23-án.

A pécsi Bartók Béla Férfikar  képviseli hazánkat a kilenc ország részvételével megrendezésre kerülő „World Peace” -Világbéke gálakoncerten Bécsben, amit  a világ egyik leghíresebb koncerttermében, az újévi koncertekről ismert Musikvereinsaalban rendeznek meg vasárnap.. Hoffner Tibor és és a Liszt-dija Lakner Tamás  karnagyok vezénylik ezen alkalommal az énekkart.

 

A Bartók Béla Férfikar 1945-ben alakult Pécsett, a háború miatt megszűnt pécsi kórusok tagjaiból. Sólyom Józsefné karnagy vezetésével működtek 1957-ig, működésükhöz a Pécsi Közlekedési Vállalat Szakszervezeti Bizottsága nyújtott támogatást. A tagjai főként a vállalat dolgozói -villamosvezetők, kalauzok, gépkocsivezetők - voltak. Kezdeményezésükre  indult el az Országos KSZDSZ kórusait összefogó dalos találkozó, amit évente mindig más városban rendeztek meg.


 Második karnagyuk, Ligeti Andor idejében már a Nemzetközi Debreceni Kórustalálkozón is részt vettek. Ezen időszak alatt jutottak ki a testvérkórusi kapcsolatok révén külföldre, először Eszékre, majd Lahtiba, később Lipcsébe. Hegyi István, Jobbágy Valér, majd Hergenrőder József karnagyok vezetésével jó eredményeket értek el országos minősítő hangversenyeken.


Lakner Tamás, Liszt-díjas karnagy 1980-ban vette át a kórus vezetését, amelyet követően új irányt vett  a kórus. Modern művek egész sorát mutatták be, egymást érték a külföldi fellépések, számos hazai és külföldi versenyen vettek részt, rendszerint ott voltak az első között. Majd 1990-es évektől újabb lehetőségek tárultak fel a kórus számára, amelyek a nemzetközi és a hazai elismerések egész sorát hozta el. Számos külföldi koncerten, versenyen és koncertturnén vettek részt, többek között az Egyesült Államokban és Kanadában (1998, 2010), Spanyolországban (1999, 2009), Angliában (2003, 2012) Dél-Amerikában (Uruguay, Brazília, Argentína, 2004, 2018), Törökországban (2013) Kínában (2014, 2016, 2019).


A nemzetközi kórusversenyeken megnyert 32 díj mellett legnagyobb sikerüket 2006-ban Kínában és 2008-ban Ausztriában, Grazban aratták a 4. és az 5. Kórusolimpián, ahol olimpiai bajnokok lettek. Ugyancsak 2006-ban megnyerték a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny Nagydíját. 2007 január 22-én a Magyar Kultúra Napján Csokonai díjban részesültek. Gyakran énekelnek oratóriumokat a Pannon Filharmonikus Zenekarral.


A kórus számtalan kazettát, CD-ét, készített, a Hungaroton 2005-ben előadásukban adta ki Kodály férfikari műveit tartalmazó CD-ét, amelynek folytatásaként egy különleges, dupla CD -s verzió is megjelent 2010-ben. Szintén a Hungaroton gondozásában jelentették meg 2011-ben egyedülálló módon Erkel Ferenc férfikari összkiadását, amelyet kórus kategóriában nemzetközi hanglemezdíjra (ICMA) is jelöltek.


A kórus főszervezője és megvalósítója az 1993 óta minden év szeptember végén megrendezésre kerülő, egyedülálló és igen sikeres, Európai-, és Világ Bordalfesztiváloknak.