Vállalták 2050-re karbonsemlegesek lesznek

A  működéséből fakadó szén-dioxid-kibocsátást nullára csökkenti 2050-re a BAT vállalatcsoport.

Ahhoz, hogy a globális hőmérséklet átlagos emelkedése ne haladhassa meg az iparosodás előtti szinthez képesti 1,5 °C fokot, átfogó, széleskörű intézkedésekre van szükség, amelyekben a vállalatoknak is jelentős szerepet kell vállalniuk. A BAT ehhez a törekvéshez igazította már meglévő fenntarthatósági programját és a teljes karbon semlegességet tűzte ki célul, amelyet legkésőbb 2050-re kíván elérni.

A „Race toZero” a valaha létrejött legszélesebb körű nemzetközi összefogás, amelynek célja a globális károsanyag-kibocsátás megfelezése 2030-ig, majd a karbonsemlegesség megteremtése 2050-ig. A vállaláshoz eddig több, mint 4000 vállalat csatlakozott világszerte, amelyek együttesen a világ szén-dioxid-kibocsátásának csaknem 25 százalékáért és a világ GDP-jének több mint 50 százalékáért felelősek. A BAT még azt megelőzően újította meg vállalásait, hogy jelentős előrelépések voltak várhatóak a klímaváltozás elleni küzdelemben, például az októberi G20 csúcstalálkozón és a novemberi, Glasgow-ban tartott COP26 konferencián.

Mint Kingsley Wheaton, a BAT vállalatcsoport marketing igazgatója elmondta: „Célunk »Egy jobb holnap« megteremtése, amelyben a fenntarthatóság minden esetben prioritást élvez és valamennyi tevékenységünket áthatja. Ezért büszkék vagyunk arra, hogy mi is támogatói lettünk a Race toZero programnak. Mindez az új kategóriás termékekhez, az e-cigarettához, a hevítéses dohánytermékünkhöz és a nikotinpárnához–kapcsolódó átalakulás mellet tösszhangban van azzal a célkitűzésünkkel, hogy 2025-re 30 millióra növeljük a füstmentes termékeinket választók számát, ezzel párhuzamos csökkentsük a hagyományos dohánytermékek fogyasztását, valamint 5 milliárd fontos árbevételt érjünk el az új kategóriás termékeinkkel.”

A legújabb elköteleződés a cég korábbi fenntarthatósági törekvéseire épül, amelynek eredményeként 2020-ban 30,9 százalékkal csökkentett a működéséből származó károsanyag-kibocsátás, ami a program 2017-es indulásához képest 37,4 százalékos csökkenésnek felel meg.  Idén  májusában a világon az első karbon semleges e-cigaretta márka tulajdonosai lettek E mellett  elnyerték az év Klímabajnoka (Climate Leader) címet. A Financial Times több mint 4000 európai vállalat közül a  legeredményesebb háromszáznak ismerte el a fenntarthatósági törekvéseit. Ezen cégek csökkentették a legnagyobb mértékben az üvegházhatású gázkibocsátásukat az árbevételükhöz viszonyítva 2014 és 2019 között.