Ünnepel a megye, a megyeszékhely

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Baranya városaiban ünnepi megemlékezéseket tartanak.


Pécsen egész nap számos programmal várják a város lakóit március 15-én, az ünnepségek  délután három órakor kezdődnek, majd este, a hagyományokhoz híven, magyar szerzők műveivel, köztük egy pécsi kötődésűvel köszönti a nemzeti ünnepet  a Pannon Filharmonikusok.

Fa kardom van és rézdobom címmel március 15-én 9.00–12.00 között a Berze Nagy János Művészeti Iskola, a Mecsek Táncegyüttes és a Pécsi Kulturális Központ rendez  közös ünnepi programot, amelynek keretében  lesznek Társas és ügyességi játékok, kirakók, régi újságok - Pilvax kávéház. A Képmásíró műhelyben Fotózda,  Történelmi arcképcsarnok címmel kiállítás, valamint jelmez- és kellékkészítő kézműves játszóház, ahol  csákók, kardok, párták, zászlók, kokárdák készülnek, de még úri szabóság is. A táncos lábúak verbunkot járhatnak, de lehetőség nyílik, toborzó dalok tanulására, lehet majd  vívni és  interaktív módon zenélni, s természetesen a köözös tánc sem maradhat el.

A megyeszékhelyen, a  48-as téren 15 órakor gyülekeznek a huszárok és a felvonulók a Petőfi-szobornál, 15.15-kor hangzik el a Nemzeti dal és a 12 pont, majd elindulnak az ünneplők a Kossuth térre.

A Kossuth téren szintén három órakor kezdődik a program a Csurgó Zenekar ünnepi gyermekkoncertjével, 15.45 körül érkeznek a felvonulók, majd 16 órától hangzanak el a koszorúzással egybekötött ünnepi beszédeket. A téren 17 órától a Tóth Vera Quartet lép fel.

A Kodály Központban megrendezésre kerülő ünnepi díszhangversenyen hagyományosan magyar szerzők, idén Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dubrovay László és Dohnányi Ernő művei csendülnek fel a Pannon Filharmonikusok előadásában. Az est szólistája Ránki Fülöp zongoraművész lesz, a zenekart Hamar Zsolt vezényli.

Az estet záró mű Pécsről indult el a világsiker útján, Dohnányi Ernő ugyanis itt mutatta be 1924-ben Ruralia Hungarica című zongoraciklusát, amelyet a hazai és külföldi közönség egyaránt lelkesen fogadott, a mű egyik fontos lenyomata Dohnányi hazaszeretetének.

A koncert előtt Pécs polgármestere, Péterffy Attila mond ünnepi beszédet.


Komlón a városi ünnepély március 15-én 9 órakor megemlékezéssel vette kezdetét a Kossuth-emlékhelyen a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület és a Komlói Országjáró Baráti Köre szervezésében. Szabadság, szerelem címmel a Szélkiáltó együttes koncertje10 órakor kezdődik a színházban, majd a Petőfi-szobornál lesz koszorúzás. A korábban meghirdetett szentmise a Római katolikus templomban betegség miatt elmarad.


Mohácson a jeles nap tiszteletére március 15-én fél 9-kor koszorúzást tartottak a Petőfi-domborműnél, ahol közreműködik a Mohács-Palotabozsok-Somberek Ifjúsági fúvószenekar, majd   ezt követően fél 10-kor ünnepi beszéd hangzott el és koszorúztak  a református temetőben lévő kopjafánál.


Harkányban a helyi művelődési házban 9 órától indult az ünnepi műsor, amelyen a Kitaibel Pál Általános Iskola diákjai lépnek fel. Tíz órakor megkoszorúzták a Munkácsy Albert emléktáblát, majd a Kovách Antal 48-as honvéd terehegyi református temetőben lévő sírjánál tartottak csendes főhajtást.


Szigetváron a menetzene a Zrínyi tértől indult a Kossuth térre, ahol ünnepi térzenét adott a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar. Tíz órakor  került sor az ünnepi műsorra és a koszorúzásra. A megemlékezésen közreműködött a Szigetvári Zrínyi Gárda, a Szigetvári Zrínyi Vitézek, a Tinódi Vegyeskar, a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar, a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola tanulói és a Tinódi Vegyeskar. A Zrínyi Vár ad helyet a kísérőprogramoknak, ahol kézműves játszóház és délben díszlövés is  lesz.


Pécsváradon a Kossuth téren 10 órakor vette kezdetét a koszorúzási ünnepség az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére. A koszorúkat a Kossuth Lajos szobránál helyezték el. Közreműködött a Pécsváradi Városi Tűzoltózenekar, vezényelt Wagner József.


Kozármislenyben fél 10-kor kezdődött az ünnepi megemlékezés, amelyen közreműködött a Józsa Gergely Néptánc Egyesület és a Kozármislenyi Fúvószenekar.