Újabb esély a stroke utáni felépülésre

A Debreceni Egyetemmel  és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel közösen, a PTE koordinációjával megvalósult projekt eredményeként nemzetközi színvonalú egészségügyi kutatás-fejlesztési és szolgáltatási rehabilitáció, s ezen belül a neurorehabilitáció centrum jött  létre Pécsen.

Kiemelt célok között szerepelt, hogy a centrum több szervezetre és kutatási területre kiterjedően teremtse rehabilitációs klinikai munka  eredményessége növeléséhez a kutatás-fejlesztés-innováció hármasához  pályázati feltételeket, amelyek a betegellátásban és az oktatásban is hosszútávon kamatoztatható. Az idegrendszert ért károsodások következtében kialakult fogyatékosság és rokkantság a legnagyobb egészséggazdasági terhet jelenti a társadalom és az érintett családok számára, így rendkívül fontos, hogy a betegek minél gyorsabban felépüljenek. Ebben a gyógyítási folyamatban jelenthet komoly előrelépést a most lezárult projekt.

A  pályázat források felhasználásával létrejött Biomechanikai Labor, amelyben egy összetett mozgásanalizáló rendszerrel a kutatási eredmények pontosan monitorozhatók, és a betegek kórtörténetének felállítása is még pontosabbá válik. A kutatási területek között ma még egyedinek számít az a lehetőség, hogy  robotikus eszközök (exoskeleton) segítségével rehabilitálják a stroke (szélütés) következtében lebénult betegeket, mozgásba hozzák a bénult testrészeiket. A támogatásnak köszönhetően megkezdődött az Országos Mozgásszervi Intézettel közösen végzett kutatás keretében gerincvelő-sérülés következtében lebénult betegek helyváltoztatását segítő robotikus járógép első hazai klinikai kipróbálása is.

A projekt révén megalakult az Anyagtechnológiai Kutatócsoport, ami számos interdiszciplináris projektben vett részt. Egyik fő kutatási területük a 3D nyomtatásban felhasználható polimerek és fémek mechanikai és strukturális jellemzőinek vizsgálata, amelynek eredményei közvetlenül hasznosulnak orvos-technológiai fejlesztésekben. Az ezekre épülő termékfejlesztések közül a legjelentősebb egy egyetemi spin-off cég keretein belül  elkészült, felső végtagi, additív gyártástechnológiával készült, intelligens, EMG vezérelt felső végtagi protézis, az „Ember Arm”, illetve a Phoenix Smart Orthesis, ami a stroke-on átesettek rehabilitációját segítheti a jövőben.

Szintén a pályázat forrásából szereztek be egy 256 csatornás EEG készüléket, mely nélkülözhetetlen egy új technológia, a gyógyszerrel rohammentessé nem tehető epilepsziás betegek ellátásában. Ennek a lényege, hogy a koponyaűrön belülre elhelyezett elektródák használatával az epilepsziás rohamot kiváltó fókusz azonosíthatóvá válhat akár olyan betegeknél is, akiknél a koponya MRI vizsgálat nem mutat ki szerkezeti eltérést.  

A pályázat résztámogatásának is köszönhetően  egy hazánkban egyedülálló, a képalkotás (MR) által navigált mágneses stimulációs rendszert (Nexstim) is kiépítettek, ami non-invazív módon segíti az agyi funkciók feltérképezését, lehetővé teszi az agyműtétek nagy pontossággal történő elvégzését. A módszer lehetőséget teremt a gyógyszerrel nem befolyásolható depressziós állapotok kezelésére is.