Új tantárgy az egyetemen, Környezettudatos Készházépítés

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozata  februárban a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karával  együttműködésben elindította a Környezettudatos Készházépítés fakultatív tantárgyat.


Az összenergia-felhasználásból 40 százalékot az épületeink fogyasztanak el, de ha az előállítást és újrahasznosítást is figyelembe vesszük, akkor ez az arány jóval meghaladja az 50 százalékot is.  Ezzel arányosan a CO2-kibocsátásban,  a klímaváltozásban is jelentős szereppel bírnak épületeink. Hazánk,  de a világ valamennyi országa előtt álló feladat az energiahatékonyság növelése, a környezettudatosság, a klímavédelem fokozása. A karbon-semlegesség elérése csak úgy tud megvalósulni, ha a tudásközpontok, és az ipar együtt tud működni.
A fejlődés robbanásszerű, fejlettebb országokban már ipari robotok gyártják a készházakat, sokkal szélesebb körben használják a természetes, szerves építőanyagokat.


Az építőiparban érdekelt  vállalkozásokat, cégeket tömörítő szövetség tagozatai kiemelten  helyen kezelik a klímavédelmet és  karbon-semlegességet, valamint az ezek eléréséhez kapcsolódó feladatokat. A most induló képzés célja, hogy a jövő mérnökei megismerjék a klímavédelemmel kapcsolatos kötelezettségeket, technológiákat, anyagokat, lehetőségeket, korlátokat, lássanak kivitelezéseket, üzemeket,  valamint nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek.  A tantárgy népszerűségét, hiánypótló jellegét mi sem jelzi jobban, minthogy a megcélzott negyven helyett jóval többen,  százhúszan  120-an vették fel az hallgatók mellett  gyakorló mérnökök, kivitelezők vannak a jelentkezők között.


Február végén az ÉVOSZ megkezdi a képzés bevezetéséhez az egyeztetést a Soproni Egyetemmel is.