A már tradicionálisnak számító, ingyenesen látogatható dél-baranyai összművészeti eseményt idén kilencedik alkalommal rendezik meg augusztus 15. és 25. között.
Az ingyenes összművészeti fesztivál eseményeinek továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt. Új helyszínként a népszerű zarándokhelyen, a máriagyűdi kegytemplomban is lesz program.Fellép Zséda is, továbbá ellátogat a fesztiválra a Kormorán, a Queen Tribute zenekar, a Don't Stop The Queen, valamint a Máté Péter-díjas Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Kollmann Gábor Quintet és a Percusison Project ütőegyüttes.
Az idei Bőköz fesztiválon a hagyományos programelemek, így könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folkprogramok, kiállítások, beszélgetések, képzőművészeti tárlatok mellett a dzsessz és a klasszikus zene is helyet kap. Újdonságként Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével a Dráva Jazz keretében olyan neves művészek is fellépnek, mint Stanley Jordan amerikai gitáros, zeneszerző és a svéd Dirty Loops formáció, akik augusztus 17-én este lépnek fel a szaporcai Hétöles-tó Bőköz nagyszínpadán. A koncertek mellett a fiatal, tehetséges, középiskolás és egyetemista ütőhangszeresek mesterkurzusokon vehet résztnek részt, amelyeket Andrei Pushkarev vibrafonos, Nebojsa Jovan Zivkovic marimbás, tart majd, valamint Dörnyei Gábor dobos és Horváth Kornél, azaz a tHUNder duó is. három magyarországi zeneművészeti egyetem tanára is felkérést kapott - Joó Szabolcs Budapestről, Mucsi Gergő Szegedről, Szabó István Debrecenből érkezik - ők elméleti előadásokat tartanak.
A klasszikus és komolyzene kedvelői a hagyományteremtő szándékkal létrehozott Ormánság Classic keretében a nyitónapon Bogányi Gergely és vendégei koncertjét hallgathatják meg, de fellép Binder Károly, Varga Gáborl és Boros Misi is az eseménynek helyet adó máriagyűdi kegytemplomban.
A Bőköz Fesztivál keretében adják augusztus 24-én a Boros Misi Zeneligetet Tésenfán. A település a zongoraművésznek, amit pihenésre, feltöltődésre, alkotásra, gyakorlásra egy kis házat ajánlott fel, amelyet előre egyeztetett időpontokban használhat élete végéig. Az ingatlan mellett egy kis liget található, oda zenepavilon is kerül, ahol Boros Misi minden évben koncertet ad majd.
Varga Gábor Polgár Évával és Borbély Lászlóval a Carpathian Impressions produkciót hozza el, fellép Rákász Gergely orgonaművész, a Bujtor vonósnégyes is Schneider Szilveszter ütőhangszeres közreműködésével, valamint a Wespa Quartet és a Brass Line fúvós formáció.
A fesztivál ideje alatt egy új színházi tér is nyílik Drávacsehiben a Forrás Színház és a Soproni Petőfi Színház művésze, a 2018-ban elhunyt Horváth László emlékére. Platón Szókratész védőbeszéde látható Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és Varga Gábor zongoraművész előadásában. Ugyanitt lép fel a Magyarországi Szerb Színház és a Szabadkai Népszínház Az atya foga című zenés komédiájával, valamint két Kossuth-díjas művész, Szarka Gyula és Huzella Péter is.
Az Újszínház három előadással érkezik a fesztiválra. Kémesen látható majd augusztus 22-én Jó a rosszat elfeledni címmel Gregor Bernadett Karády Katalin emlékére készült estje. Másnap ugyancsak ott a Pilátus éjszakája című történelmi dráma lesz látható, valamint a Zrínyi Ilona című Brunner Márta tolmácsolásában.