Tüke-díjas vezérigazgató

A Tüke-díjat, a civilek legrangosabb elismerését ebben az esztendőben Zsolt László, a Multi Alarm Kft. vezérigazgatója vehette át.

A vállalkozás ma már országosan is vezető szerepet tölt be a biztonságtechnika területén, mindez alapvetően annak az eredményes cégfilozófiának köszönhető, ami Zsolt László vezérigazgató nevéhez kötődik.

A kuratórium döntése értelmében elismerésben részesült a Pécsi Magyar-Finn Társaság, ami a közelmúltban ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. A civil szervezet kapcsolatközvetítő szerepe mellett gazdaságélénkítő tevékenységével is hozzájárult Baranya székhelyének fejlődéséhez. A két nép között olyannyira élő a kapcsolat, hogy Geresdlakon jelentős létszámú finn család éli mindennapjait.

A Tüke Emlékérmet idén Végh József, a Magyar-Finn Társaság örökös tiszteletbeli elnöke vehette át a szervezet megalakításában, eredményes és sokszínű működtetésében betöltött érdemei elismeréseként.

Immár harmadik adták át az Ifjúsági Tüke-díjat, amit Szabó Attila vehetett át, aki reáltantárgyakból, de különösen fizikából ért el hazai és nemzetközi sikereket. A Leőwey Klára Gimnázium egykori diákja a középiskola elvégzése után a Cambridge-i Egyetem hallgatója lett, jelenleg is ott végzi doktori tanulmányait az elméleti szilárdtestfizika területén. z idén irányításával jött létre.

Az elismeréseket Habsburg György, a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnöke adta át.