Töretlen a cégvezető iránti bizalom

Nem volt  bűncselekménnyel összefüggésbe hozható leltárhiánya a cégnek  2014 és 2016 között  a Zsolnay Porcelánmanufaktúra szerint.


Nem keletkezett bűncselekménnyel összefüggésbe hozható leltárhiány 2014 és 2016 között a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nél - írta a cég az MTI-hez eljuttatott közleményében, reagálva a Tolna Megyei Főügyészség péntek délelőtti közlésére, amely szerint a társaság cégvezetője 2014. március 7. és 2016. április 26. között 11 millió forint értékű sikkasztást követett el.

 

Az ügyben a Szekszárdi Járási Ügyészség emelt vádat.
    
A Zsolnay Zrt. a társaság nyilvántartásaira hivatkozott, és azt írta, hogy az "állítólagos sikkasztás sértettje", a zrt. nem tud polgári jogi igényt előterjeszteni, mert a hiányt nem tudja alátámasztani. Közölték: a cégvezető iránti bizalom továbbra is töretlen.   


A büntető eljárás szerintük azt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet "a pécsi önkormányzat által gründolt cég körüli eseményekről": a NAV-végrehajtásról, a végkielégítés nélküli elbocsátásokról, a felszámolásról.


A zrt. közleményében arra is kitért, hogy az elmúlt három évben a cégvezető és a többségi tulajdonos ellen több feljelentés érkezett, az eljárások bűncselekmény hiányában megszűntek, az érintettek pedig minden esetben hamis vád miatt feljelentést tettek.