Több újítást is bevezettek

A nyár legnagyobb látványosságára Zsolnay Fényfesztiválra már kiírták a pályázatokat. A  fényfestő-verseny témája az egyensúly.

Az idei fényfestő-verseny témája az egyensúly, ami szomorú aktualitást kapott. Az egyensúly olyan állapot, amelyben különböző hatások és erők teljes mértékben kiegyenlítik egymást, és ezáltal biztonságot sugalló, pozitív érzetet keltő helyzetet eredményeznek. Ez a vágyott állapot az élet bármely területén; napjaink valóságára mégis sokkal inkább jellemző, hogy a megszokott egyensúlyi állapotok egymás után borulnak fel, ismeretlen folyamatokat generálva, sokszor beláthatatlan változásokat okozva. Erre a témára reflektálva várják a szervezők az alkotásokat.

Idén több újítást is bevezettek a szervezők. Az eddigi tíz helyett csak a legjobb öt alkotás lesz látható, ezzel párhuzamosan a pályaművek eddigi 3 percben maximalizált hosszát 4,5 percre növelték, lehetőséget adva a komolyabb lélegzetvételű munkák megszületésére. A verseny egy kategóriában zajlik, a zsűrizést idén is egy öttagú nemzetközi szakmai bizottság látja el. A zsűri által kiosztott 5000 eurós fődíjon felül idén is lesz közönségdíj. A Zsolnay Light Art szakmai partnere, és a verseny házigazdája a Kiégő Izzók.  

A fényfestő-verseny a július 7-10. között megrendezésre kerülő Zsolnay Fényfesztivál legnépszerűbb programja, amit az utóbbi években közel nyolcvanezren néztek meg. Emellett a  másik sokakat vonzó eleme  a közel 25 állomásból álló Fény Útja nevet viselő az épületeken, tereken megjelenített  fényalkotások jelentik. Újdonság, hogy idén ezek megvalósítására is pályázhatnak a fényművészek.

A Fény Útja pályázatra olyan izgalmas fényművészeti installációkat, vetítési-fényfestési ötleteket, valamint multidiszciplináris alkotásokat várnak a szervezők, amelyek inspirálják és interaktív módon bevonják a nézőket. A Zsolnay Fényfesztivál csapata technikai és művészeti tanácsadók bevonásával dönt arról, melyik pályaművek lesznek láthatók a Fény Útján. A múlt évi alkotások közül az Iris elnyerte a Fény Mestere díjat, és újra látható a Zsolnay Negyed m21 Galériájában.