Több mint ötezer Ukrajnából menekült gyerek él hazánkban

Az Európai Bizottság A lány, aki nyitva tartotta a szemét új könyvét jelentetett meg, ami felhívja a figyelmet azokra a nehézségekre, amelyekkel az ukrán gyerekek küzdenek a befogadó országok iskoláiban.

Közel 37 ezer ukrajnai menekült kapott eddig menedéket Magyarországon, köztük több mint ötezer gyermek, akiknek hátra kellett hagyniuk az egész életüket – családjukat, barátaikat, iskolájukat, mindent, ami számukra kedves. Az Európai Bizottság A lány, aki nyitva tartotta a szemét címmel gyermekkönyvet jelentetett meg, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a háború elől menekülők nehézségeire. Felhívja a figyelmet arra, hogy tartsa mindenki nyitva a szemét, figyeljen a gyermekekre, akiknek háború okozta nehézségekkel kell megküzdeniük Magyarországon. A gyermekkönyv illusztrációit egy neves ukrán képzőművész, Anna Sarvirával készítette.

A lány, aki nyitva tartotta a szemét  című könyv egy fiatal ukrán lány történetét meséli el, aki új, magyarországi iskolájában egy kivételesen éleslátó lánnyal találkozik. A két lány kapcsolatán keresztül mutatja be a könyv, milyen fontos odafigyelni másokra, támogatni őket a nehéz helyzetükben. A hét és tíz év közötti gyerekeknek, valamint szülőknek és pedagógusoknak szánt könyv az együttérzésről és a szolidaritásról szól. A fiatalok számára is érthetőbbé teszi a háború összetett hatásait, és segíti az erről folytatott párbeszédet a gyerekekkel.

"Egy befogadóbb, együtt érzőbb és igazságosabb társadalom kialakításához kiemelten fontos, hogy megértsük, min mennek keresztül a háború elől menekülők, ahogy az is, hogy elismerjük a jogaikat. A történetmesélés erejével már egészen fiatal korban megerősíthetjük az empátia és a szolidaritás érzéseit a gyermekekben. Reméljük, hogy ez mindenki számára szebb jövőt biztosít" – hangsúlyozza Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa.

A könyv az Európai Bizottság "Tartsd nyitva a szemed!" kampányának folytatásaként született, ami az áldozatok jogaira hívta fel a figyelmet az EU-n belül. Az átfogó kampány része az áldozatok jogaira vonatkozó uniós stratégiának, amelynek célja, hogy a bűncselekmények valamennyi áldozata tisztában legyen azzal, hogyan gyakorolhatja alapvető jogait, és hová fordulhat támogatásért. A könyv a szolidaritáson és empátián túl azt is hangsúlyozza, hogy a háború elől menekülő emberek különleges támogatást és figyelmet igényelnek. Közülük többen is olyan háborús bűncselekmények áldozatai lehetnek,amelyek alapján az EU meghatározott jogokat biztosít nekik.

A lány, aki nyitva tartotta a szemét jelenleg 13 nyelven -magyarul, angolul, franciául, hollandul, bolgárul, horvátul, csehül, észtül, lettül, lengyelül, románul, szlovákul és ukránul - jelent meg. Az iskolákban, könyvtárakban és közösségi szervezeteken keresztül lesz elérhető, hogy üzenete minél több olvasóhoz eljusson. Továbbá digitálisan is letölthető a Tartsd nyitva a szemed kampány weboldalán, ami az uniós áldozatok jogait hirdeti.