Több mint 400 rendbeli bűncselekménnyel vádolják

A Komlói Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen, aki az általa képviselt társasházak közös képviselőjeként több, mint 170 millió forintot sikkasztott.

A nő 2012. és 2017. között 59 komlói társasház közös képviseletét látta el, ezért ezen érintett épületek esetében  vagyonkezelési kötelezettség terhelte. Ez alapján rendelkezhetett azok bankszámlája és házipénztára felett.

A közös képviselő az öt év alatt különböző módon sikkasztotta el a társasházak vagyonát. Többek között azok számláiról pénzutalásokat teljesített jogosulatlanul saját lakossági folyószámlájára, majd az átutalt pénzösszegeket részben ismeretlen célra, részben pedig oly módon használta fel, hogy az általa képviselt másik társasházak részére fizetett be különböző összegeket, ezzel leplezve az általa okozott hiányt, valamint egyik bankszámlájáról közvetlenül egy másikéra teljesített pénzutalásokat úgy, hogy arra nem volt jogosult. Emellett a társasházak bankszámláiról rendszeresen vett fel készpénzben különböző összegeket, amit saját céljaira fordított. A képviselői jogviszonya megszűnését követően a vádlott a társasházak házipénztárában található összegeket is eltulajdonította.

Az  öt év alatt a vádlott az 59 társasháznak több, mint 170 millió forint vagyoni hátrányt okozott.


Az ügyészség a vádlottat több mint 400 rendbeli bűncselekménnyel vádolja, amelyek közül a legsúlyosabb 2 - 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő