Tízmilliókat csalt ki, hamis ígéretekkel

A Pécsi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy  pécsi férfi ellen, aki magát komoly üzletembernek kiadva csalt ki  jelentős összeget, tíz sértettnek több mint 45 millió forint kárt okozott.

Az ügyészség közlése szerint a férfi saját magát nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező üzletembernek adta ki, aki  Albániában  több évet is eltöltött és  ahol kormány közeli tisztviselőkkel került bizalmas viszonyba. A sértetteket azzal kereste meg, hogy Albániában kiemelkedő üzleti lehetőséggel kecsegtető ércbánya  kitermeléséhez keres  partnereket.

Emellett több sértettet azzal keresett meg, hogy a tervei között szerepel egy Pécs melletti kastély megvásárlása, amelyben egy Európában is egyedülálló egészségügyi- és wellness központot hoz létre. A vádlottnak a kérdéses kastély nem volt a tulajdonában,  azonban jogtalanul felhasználta annak a tényleges tulajdonosai által korábban készített terveket azért, hogy az általa kiválasztott jó anyagi lehetőséggel rendelkező sértetteket megtévesztve nagy összegű pénzhez jusson.

A férfi a valótlan állításokat előadva nagy összegű kölcsönöket kért különféle magyarországi magánszemélyektől, illetve tőlük megbízási, vagy bankgarancia díjként különböző összegeket vett át, amelyeknek a vállalt határidőben való visszafizetésére sem szándéka, sem reális lehetősége nem volt.

A magát sikeres üzletembernek beállító, ugyanakkor semmilyen komolyabb vagyontárggyal nem rendelkező,  azonban többmilliós adósságot felhalmozott vádlott a sértettektől  kicsalt elköltötte, saját céljaira használta fel. Az  általa okozott kár meghaladja a 45 millió forintot.