Táncközelben

A Pécsi Balett ifjúságnevelési programot indított útjára.

A Pécsi Balett  az általa útjára indított program keretében kinyitja próbatermét a fiatalok előtt, hogy  az óvodások, általános- és középiskolások, valamint az egyetemistákhoz közelebb hozza, megismertesse a táncművészet ezen ágát, bepillantást engedjen e pálya hátterébe. Mindezt azzal a nem titkolt céllal teszik,  hogy a fiatalokat és barátaikat a későbbiekben a  közönség soraiban újra láthassák őket.

Könnyed beszélgetéssel indult a Táncközelben program, amelyen a pécsi Leöwey Klára Gimnázium angol szakos diákjai vettek részt. A társulat ügyvezetője, Uhrik Dóra egyebek mellett  a klasszikus és a modern balett műfaji különbségeit vázolta be ennek keretében, de beszélt az együttes  meghatározó előadásairól és az új - Leo Mujić, a Diamond – premier előtt álló –  balettjének érzelmi hátteréről. A beszélgetésen részt vett, Leo Mujić nemzetközi hírű koreográfus is, aki a táncművészet pszichológiájáról  beszélt, hangsúlyozta emberi mivoltunk elemzése sem áll messze e szakmától.

A  diákok közel egy órán át  figyelhették a táncosokat, részesei lehettek annak a próbafolyamatnak, amelynek megszületik egy-egy előadás.

Április közepén Pécsett tanuló külföldi egyetemi hallgatókat várja a társulat, majd egy általános iskolába látogatnak el.

(fotó: Marsalkó Péter)