Születésnapi „fülcimpálás”

Anticovid kortársékszer-kiállítás nyílt Pécsen az Ezüstláz Galériában.

„Tudta, hogy a földön élő állatok egyikének sincs fülcimpája? Ez emberi privilégium. De mire is kell ez nekünk, kell-e egyáltalán? Esetleg húzogatásra…”  Marosi László szavakban így közelítette meg a pécsi  Ezüstláz Galéria  „Fülcimpa, avagy 11” című ékszerkiállítás témáját.

Milyen ékszerek születhettek meg, nőhettek ki ebből a gondolatból?. Hogyan nézhetnek ki az „Amikor a fagyi visszanyal” című gyűrűk, milyen lehet a Dobhártya bross vagy a „Füled érjen bokáig, bokád érjen füledig” ékszerkollekció?

A kiállítás szervezésének idején a COVID válság közepén olyan témát kerestek a galéria tulajdonosai,  ami a  felborult világról tudomást sem véve a vidámság, a fanyar humor felé tereli az eseményre jelentkező ékszertervező művészeket és később a tárlat látogatóinak  gondolatait is.

Mindezeket figyelembe véve úgy gondolták, eme célnak témaként  remekül megfelel a fülcimpa, amibe egyrészt gyakran kerül ékszer, másrészt a születésnapi fülhúzogatási szokásnak is gyakori „áldozata”. Ez utóbbit a „fülcimpálást” az Ezüstláz Galéria 11 évvel ezelőtti megnyitása indokolja.

Mosoly, szépség, meghökkenés, elgondolkodás: ezeket kínálja galériánk a „Fülcimpa, avagy 11” című  július 12-én nyílt tematikus ékszerkiállítása.

Kiállító művészek: Dávid Attila Norbert, Dés-Kertész Dóra, Király Fanni, Gaál Gyöngyvér, Galcsik Vivien, Gera Noémi, Lenzsér-Mezei Kata, Jermakov Katalin, Kecskés Orsolya, Kerékgyártó Szilvia, Huber Kinga, Abaffy Klára, Kocsor Eszter Sára, Marosi László, Krámli Magdolna, Égi Marcell, Nádai Andrea, Padányi Orsolya, Pálfai Boróka Alíz, Besnyői Rita, Varga János Gábor, Lázár Veronika, Zámori Eszter