Svájci Napok Pécsett

A Svájci Nagykövetség a pécsi önkormányzattal együttműködve  „Svájci Napok Pécsett” címmel rendezvény-sorozatot szervez Pécsen.

A „Svájc a városodban” október 4. és 8. között sorra kerülő programsorozat elsődleges célja, megismertetni a pécsiekkel  Svájc kulturáját, gazdasági életét és társadalmi  hátterét. Svájc és Magyarország az európai történelem számos fontos fejezetében osztozik, és mindkét ország számára előnyös szoros kulturális és gazdasági kapcsolatokat ápol.

A programsorozat október 4-én, szerdán a „Körforgásos gazdaság egy fenntartható jövőért” témájú Svájci-Magyar Üzleti Fórummal veszi kezdetét. Ennek keretében az üzletemberek és vállalkozók betekintést kapnak a második Svájci-Magyar Együttműködési Programról („Svájci Alap”), és megismerkedhetnek a két ország fenntarthatósági stratégiájával. A svájci tiszta technológiákat bemutató kiállítás kiemelten az innovatív megoldásokra fókuszál. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért ügyvezető igazgatója által vezetett kerekasztal-beszélgetésen pedig a körforgásos gazdaságról olyan svájci és magyar cégek képviselői cserélnek eszmét, mint a Holcim, a Kontakt Elektro Kft., a Roche pedig a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodás részleteivel ismerteti meg a résztvevőket. Ennek aláírására, az esti gálaműsor keretében kerül sor, Navracsics Tibor miniszter jelenlétében. A Svájci-Magyar Gála ad otthont a Caflisch cukrászverseny döntőjének is, amelynek selejtezőit szeptemberben a Zsolnay Technikumban rendezték meg.

Október 5-én, csütörtökön délelőtt Jean-François Paroz nagykövet és Péterffy Attila polgármester avatják fel a temetőben Christoph Caflisch svájci születésű cukrász síremlékét, Botos Barbara pedig a klímatárgyalásokról tart workshopot.Ettől a naptól  a pécsiek a Civil Közösségek Házában felállított Svájci Pavilonban kaphatnak betekintést egy kiállítás keretében a svájci tiszta technológiákról, interaktív fal  segítségével az országról magáról. Október 5-én, csütörtökön és október 6-án, pénteken iskolai osztályokat fogadnak, ezen felül a svájci nagykövet a „Svájc az iskoládban” elnevezésű program keretében középiskolákba látogat el, ahol részt vesz a német és francia nyelven zajló kérdezz-felelek programon, amelyre a Svájci Nagykövetség által készített kvíz kidolgozásával készültek fel a diákok. A Pécsi Tudományegyetemen  pedig október 6-án tart előadást „Svájc Európában” címmel.

A zenekedvelők sem maradnak program nélkül, a svájci Alphorn Pilatus Kriens együttes tradicionális svájci zenéből ad ízelítőt, a temetőben, aő Vásárcsarnokban. A mozi szerelmesei pedig a Svájci Nagykövetségnek köszönhetően  ingyenes tekinhetik meg  A nőkért (Diegöttliche Ordnung, német nyelven, magyar felirattal) és a Kontinensek sodrában (délen) (La Dérivedes continents (au sud), francia nyelven, magyar felirattal) című  svájci filmeket az Apollo moziban.

A svájci étel-különlegességekből pedig vasárnap délután, a „Svájci Pikniken” kaphatnak ízelítőt a gasztronómia iránt érdeklődők. Megkóstolhatják a híres svájci sajt különlegességeket, a Raclette-t, továbbá a svájci borokat és számos  svájci cég termékeit.