Soha nem látott különlegességek

A pécsi Janus Pannonius Múzeum idei kiállítási kínálatában valamennyi korosztály, különböző érdeklődési körű  látogató megtalálhatja kedvére valót.

 

A Modern Magyar Képtárban Arczok és láthatárok címmel áprilistól  egyebek mellett  Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan alkotásai lesznek láthatók. A kiállítás igazi kuriózuma, hogy egy külön teremben a pécsi 19. század is  megelevenedik városképek, pécsi polgárok arcképeinek segítségével, valamint  olyan pécsi művészek, mint Wéber Xavér Ferenc, Zsolnay Vilmos és Bartalits Mihály  eddig a közönség számára ismeretlen alkotásaival. Ez az anyag még soha nem volt így együtt látható egyetlen tárlaton sem.

 

Folytatódik a Képtár tárlatok pécsi műbarátoknak sorozat is, ezen pécsi és egykor a városban  alkotó, vagy valamilyen szállal Baranya székhelyéhez  kötődő képzőművészek alkotásait, illetve a megyeszékhelyen fellelhető képzőművészeti magángyűjtemények anyagát mutatja be egy-egy kamara-kiállítás keretében.  Ebben az esztendőben többek között Nyári Zsolt szobrászművész, Wéber Tarlós Károly festőművész, Horváth J. Károly festőművész-grafikus, valamint Engel-Baiersdorf Erna szobrász munkásságával  ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 

Izgalmasnak ígérkezik a Puszták aranya – A nagyszentmiklósi kincs címet viselő tárlat, amelynek a Csontváry Múzeum ad helyet április 26.  és szeptember 30. között. A bánáti Nagyszentmiklós – a mai romániai Sannicolau Mare - határában 1799. július 3-án árokásás közben aranytárgyakra -  korsókra, poharakra, tálakra – bukkantak. A fennmaradt 23 darab aranyedény kalandos körülmények között előbb Pestre, majd Bécsbe került. A  szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában lévő lelet-együttes  galvanoplasztikai másolata mellett a látogatók megismerkedhetnek az avarok és a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékával is.

 

A Mindig nyíló virágok című kiállításon (Néprajzi Osztály, 2018. február 23. – 2018. július 31.) a látogató a textíliák mellett az ornamentikus díszítés motívumait hordozó csodaszép kerámiatárgyakban és festményekben is gyönyörködhet. A tárlat megidézi azt a kulturális és történeti hátteret, amely a Zsolnay nővéreket körülvette, és amely Terézt a népi tárgyak gyűjtésére inspirálta.

 

A Janus Pannonius Múzeum fontos küldetéseinek egyike a történelmi emlékezet ápolása. A háború pillangói című tárlat, ami a  Vasváry-házban március 22-án nyílik és  június 24-ig lesz látható az első világháborús tábori bordélyok témáját járja körül. A Kecskeméti Katona József Múzeum orvostörténeti érdekességeket, néprajzi tárgyakat is felvonultató vendégkiállítása enteriőrök, illetve tematikus tablókba rendezett archív anyagok  - dokumentumok, fotók, rajzok, nyomtatványok - segítségével mutatja be a katonák lövészárkon túli életét és a nemi betegségek számának csökkentése érdekében létrehozott tábori bordélyhálózat működését. A különleges kiállítás megtekintésére a 16 éven felüli látogatókat várja a múzeum.

 

A folyó, ami éltet és összeköt című  kiállítás március 28.  és  június 21 között lesz látható a Természettudományi Múzeumban. A tárlat hazánk legnagyobb folyójának történetét meséli el a római kortól napjainkig. A Duna a különböző korok folyóábrázolásai térképein, városképeken jelenik meg. Tabló, makettek, modellek - hajó, híd, vízimalom - és interaktív  múzeumpedagógiai eszközök segítségével  pedig a  folyó menti vízügyi munkálatok és vízügyi emlékek tekinthetők meg..

 

Júniusban szintén a Természettudományi Múzeumban Balázs Dénes (1924–1994) magyar karsztkutató, földrajztudós, világutazó, számos földrajzi ismeretterjesztő mű szerzőjének tiszteletére  különleges  tárlat nyílik. Egy „háromdimenziós kézikönyv”, amelynek hat tematikus egységében nemcsak a földrajz szerelmesei érzik otthon majd magukat, hanem életkortól és földrajzjegytől függetlenül minden kíváncsi és a világra térben és időben egyaránt nyitott érdeklődő.

 

Ezt követi novemberben A jégkor pécsi vándora című tárlat, amely Magyarország második mamutlelete  - a pécsi mamut -  felfedezésének (1928) állít emléket. Több mint 150 csontmaradványt állítanak ki, továbbá az érdeklődők  megismerkedhetnek a jégkor egyéb állatmaradványaival, a jégkor kutatás történetével és eredményeivel, valamint a mai klímaváltozás következményeivel is.

 

A Múzeum Galériában  az elkövetkező hónapokban önálló kiállítás keretében lesznek láthatók Hegyi Csaba festőművész, Gádor István és Halmos Ferenc keramikusok, Németh János Svájcban élő  festő  és  Várnagy Ildikó, szobrászművész alkotásai.