Siker volt a Nő-Köz-Pont Kisharsányban

A kisharsányi CsakPONT “Magam Adom!-Siklós járási nők a családban és a munkahelyen, Nő-Köz-Pont Kisharsányban” című projektje sikerrel zárult.

A  projektet a Biztosítási Oktatási Intézet Fejlesztési Alapítvány Szakgimnázium valósította meg, a Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvánnyal, a Keret Alkotó Csoport Kulturális Egyesülettel, valamint a Kisharsányért Közalapítvánnyal létrehozott konzorcium keretében.

Első lépésben létrehozták a Család- és KarrierPONT-ot Kisharsányban, az ott megvalósuló képzések során több, mint hatszázan bővíthették szakmai és vállalkozói ismereteiket, vehettek rész számos fejlesztő programban. E mellett a húsz munkáltatóval kialakított együttműködés keretében a CsakPONT támogatta ügyfelei munkaerőpiacra történő bekerülését. Az elsődleges cél a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család és a munka összeegyeztethetőségének segítése, kiemelten az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásával, a  helyi megoldások és együttműködési lehetőségek felkutatásával.

A program ideje alatt mintegy 800 emberrel kötöttek együttműködési megállapodást, képzés, fejlesztés és munkaerő-piaci illetve mentálhigiénés tanácsadás igénybevételére. E mellett a projekt magában foglalta a jó gyakorlatok feltérképezését és átadását,
kommunikációs és ismeretterjesztő, szemléletformáló tevékenységek szervezését, lebonyolítását.