Siker és közönségdíj

Mozart: Don Giovanni előadást ítélte öt opera közül a közönség ítélte a legjobbnak a szombaton zárult Armel Operafesztiválon.


Tarolt Mozart Don Giovannija az Armel Operafesztiválon, amelyet a Pannon Filharmonikusok előadásában, Bogányi Tibor vezényletével Alföldi Róbert rendezésében  került színre. A fesztivál  záró produkcióját a MusArtEH (Ecuador) társulat láthatta a nagyérdemű a Müpában tartott magyarországi bemutatón.


A Pannon Filharmonikusok a fesztivál kezdete óta, 12 éve alapító partnere az Armel Operafesztiválnak. Bogányi Tibor, az együttes vezető karmestere operaelőadásban azonban először dolgozott  együtt  Alföldi Róberttel és  vett részt, mint dirigens az Armel Operafesztiválon.
Mint elmondta, a közönség egy nívós Don Giovannit láthatott.  Egyrészt kiemelkedő, történelmi teljesítményt nyújtott az ecuadori MusArThe társulat, ugyanis Ecuadorban nincs hagyománya az operajátszásnak, azonban ők kivételes színvonalon  valósították meg a rendező elképzeléseit, remekül együtt tudtak dolgozni a szereplők és a Pannon Filharmonikusok.  


Kitért arra is, nagyon inspiráló munka volt, ami biztosan átjött az televízión keresztül is, ugyanis az ARTE TV egyenes adásban  közvetítette az előadást. A zenekar hatalmasat teljesített, amivel ismét bizonyították, hogy az operajátszás is közel áll hozzájuk.


Szólt arról is, nagy élmény volt Alföldi Roberttel együtt dolgozni, aki egy életvidám, modern, felejthetetlen gegekkel tűzdelt, mai korra reflektáló előadást rendezett.


A Müpa széksoraiban ülők  is el voltak ragadtatva az ecuadori társulattól, és a nemzetközi szereplőgárdától. A zsűri tetszését ugyancsak elnyerte a produkció, amelyet különdíjjal jutalmaztak, valamint a fesztivál legjobb előadójának Ricardo Panelát választották, aki Leporellot alakította a Don Giovanniban.