Pécsi Bölcsész Udvar ötödször

Az Ördögkatlan Fesztiválon idén is Nagyharsányban, az Ősi Pincészet udvarán várja a Pécsi Tudományegyetem  Bölcsészettudományi Kara a kultúra, a társadalomtudományok, a bölcsészet és a művészetek kedvelőit.

A bölcsészkar világába pillanthat be, aki betér a Pécsi Bölcsész Udvarba augusztus 1-4. között. Beszélgetések, játékos együttlétek, koncertek,színházi előadások során tapasztalhatják meg a leendő hallgatók, az érdeklődők annak  hangulatát.
 
Két kiállításon is látható lesz, míg az egyik hallgatói szemmel vezet be a bölcsészek életébe, addig egy másik azt mutatja be, hogy milyen Úton lenni antropológusként Oroszországban. A klasszika-filológia Tanszék Euripidész Ión című drámájának beavató színházi előadással lesz jelen, míg interaktív színházzal várja a látogatókat az Improvokál Társulat, de fellép a PTE Integrált Táncegyüttese, illetve nyitott, interaktív színházi próbát tart a Janus Egyetemi Színház, a JESZ is.
 
A Kuba libre zenekarral pólókat lehet szitázni, Herzceg Adrienn színésznővel és tanítványaival pedig interaktív, igazi Katlanra szabott divatbemutatón vehetnek részt a látogatók, a Játszó-tér segítségével a legjobb társasok is kipróbálhatók lesznek.
 
Lesznek beszélgetéseken a gyógypedagógiai fejlesztés lehetőségeiről, a könyvkiadás és fogyasztás kortárs szerepéről, az irodalom és a divat találkozásáról, valamint a civil esélyekről. Esténként könnyűzenei koncertek és kertmozi ígér kikapcsolódást. Aki pedig csak megpihenne a Csorba Győző Könyvtár retro olvasóligetében relaxálhat egy könyv mellett, amihez az Ősi Pincészet borait kortyolgathatja.