Pásztorkutyáké lesz a főszerep a hétvégén Szaporcán

Szaporcán az Ős-Dráva Látogatóközpontban rendezik meg augusztus 14-én aMagyar Pásztorkutyák Terelőversenyét.  


Hosszú évszázadokon át a legeltető állattartás képezte a magyar mezőgazdaság gerincét. A külföldre hajtott, idehaza felhizlalt jószágok sokasága miatt Európa éléskamrájának is nevezték hazánkat. A programnak helyszínt adó Ormánság is kiemelt szerepet játszott a lábas jószágok felnevelésében, amit a még máig is fellelhető pásztorhagyományok és eszközök jeleznek.


Az egész napos rendezvény keretében a magyar pásztorkutyák őshonos juhaink hajtásában, terelésében versengenek majd. A program  szervezői nem csak a képzett kutyákra számítanak, hanem mód nyílik a juhokat eddig még soha nem látott pásztorkutyák terelési képességének felmérésére is, ami igazi színfoltja lesz a rendezvénynek.


A hagyományos pásztorviseleteket, eszközöket - ez utóbbiakat  juhászatban való alkalmazását, használatát -  is láthatják az érdeklődők, sőt első kézből ismerhetik meg a pásztorélet sokszor nem is olyan könnyű mivoltát.


Az őshonos pásztorkutyák közül a mudik számára speciális kiállítást és tenyészszemlét is tartanak, így a fajta után érdeklődők a legszebb egyedekkel is találkozhatnak.