Osztrák-magyar közös vakcina-fejlesztés indul

Mind az osztrák, mind pedig a hazai kutatócsoportnak rendelkezésre áll a megfelelő támogatás a közös COVID-19 vakcina-fejlesztési projekt megvalósítására.


A múlt héten bejelentett Nemzeti Virológiai Laboratórium program egyebek mellett ilyen és ehhez hasonló nagy volumenű, nemzetközi szintű kutatási projektek finanszírozására ad lehetőséget a PTE kutatóközpontjában.


- A komoly vakcinafejlesztési projektek általában kollaborációkban valósulnak meg, így a kutatóhelyek közti harmonikus működés elengedhetetlen. A két intézet eddig is szoros együttműködésben dolgozott, aminek eredményeként már ígéretes hatóanyag tesztek is készültek. Ezek szintén jelentős előrelépést eredményezhetnek a COVID-19 által érintett betegek kezelésében a jövőben, valamint a SARS-CoV-2 fertőzések esetleges gyógyszeres megelőzésében – hangsúlyozta Jakab Ferenc, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője.


Mindehhez az osztrák biotechnológiai cég vezérigazgatója és alapítója, Nagy Eszter a következőket tette hozzá, a CEBINA csapata arra törekszik, hogy védőoltások kutatásában és fejlesztésében nyert évtizedes tapasztalatait alkalmazza erre a globális problémára is a koronavírus oltóanyag-projekt révén. A most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően a cég a hagyományosabb vakcina technológiát alkalmazza, ami biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz. Alegység vakcinájuk olyan vakcina antigénekre épül, amelyek várhatóan védő immunitást eredményeznek a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus járványok során.


A konzorcium olyan modern, harmadik generációs koronavírus oltást dolgoz ki, amely alapvetően különbözik a jelenlegi fejlesztési megközelítésektől. A rekombináns fehérje-alapú vakcina első fázisú pre-klinikai tesztelése akár már 2021-ben elvégezhető lehet, majd ezt követően a prototípus gyártása is megkezdődhet. (fotó: Csortos Szabolcs)