Ősbermutatóval indult az új színházi évad

Vízkereszt vagy amit forgattok és  Erich Kästner: Emil és a detektívek zenés kalandjáték bemutatóival indította az évadot a Pécsi Nemzeti Színház.

Ebben az évadban egy újabb,  nagyszínpadi bérlettel gazdagodott a kínálat, amit a Pécsi Nemzeti Színház épületének tervezőiről  neveztek el Steinhardt és Lang bérletnek és a szombatonként, délután öt órakor kezdődő előadásokra érvényes.

A 2024/2025-ös évad repertoárját a sokszínűség jellemzi, minden korosztály megtalálhatja a kedvére való darabot. A nagyszínházi előadások között lesznek ősbemutatók, de progresszívek, előremutatók. Az operatársulat egy izgalmas Bánk bán előadásra készül, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem diplomázott Fejes Szabolcs rendez, és rendhagyó ötvözete lesz Katona József drámájának és Erkel Ferenc operájának.

A Nagyszínházban az évad során látható lesz a Pécsi Balett Három testőr – avagy a királyné nyakéke című táncjátéka, ősbemutatót is tartanak, a Vízkereszt vagy amit forgattok című előadás merész Shakespeare feldolgozás, ami zavarba ejtő helyeken kutatja a szerelem és a művészet misztériumát.

A Pécsen húsz évvel ezelőtt bemutatott és nagy sikerrel játszott Anconai szerelmesek folytatást kap. A második rész már a Balatonon, 1989 nyarán, egy SZOT üdülőben játszódik. A szereplők felett elszállt az idő, a lázas ifjúság középkorúvá „szelídült”, de így is nehéz feladat kibogozni az összekuszált szerelmi és egyéb szálakat.

A hőstenor című bohózatban komikus helyzetek, változatos és jellegzetes karakterek, lendületesen sodró cselekmény részese lesz a néző. A Bozsik Yvette rendezésében színpadra kerülő Koldusopera pedig minden bizonnyal messze túlmutat majd a történet eredeti keretein. A  Rokonok premierje 2025. áprilisában lesz

A Kamaraszínház is hasonlóan változatos műsorral készül. Bemutatják a gyerekeknek szóló  Emil és a detektívek című zenés kalandjátékot, amelyet sok humorral és nagy tanulságokkal fűszereznek. A Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában pedig az Óz, a nagy varázsló című mesebalet kerül színre.

Ősbemutatókat is tartanak, Háy János Délvidék című drámáját a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére írta. A Hazám, hazám című darab ősbemutatójára is itt kerül sor.

Színre kerül még a Vaknyugat, ami egy szerencsétlen testvérpár bűn és szeretet között hánykolódó, reménytelen „vaknyugati” történetét meséli el. Füsti Molnár Éva előadásában pedig a Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodráma lesz látható, ami egyaránt szól a szerelemről és az anyaságról.