Nézőgép díj a színházrajongónak

Évről évre átadja a Nézőgép, a Színészgép és a Színészgépnő díjakat a Pécsi Nemzeti Színház.

A Nézőgép díjat az a színházlátogató veheti át, aki az adott évadban a legtöbb alkalommal ült be a színház előadásaira. A 2018/2019-es évadban a Nézőgép díjat Nagy Szávics Zsuzsanna vehette át. A díj mellé a néző egy Dolgozói kártyát is kapott a színháztól, amellyel a következő évadban  fél áron vásárolhatja meg a jegyét a bemutatásra kerülő darabokra.

Az évad utolsó nagyszínházi premierje, a Játék a kastélyban bemutatója után került sor a Nézőtéri Szalonban a Színészgép és a Színészgépnő díjak átadására, amelyeket az adott évadban legtöbb alkalommal színpadra álló férfi és női színművészek kapnak. A 2018/2019-es évad Színészgépnője Stubendek Katalin lett, aki 177 előadásban  játszott az évad során, a Színészgép pedig Józsa Richárd, aki 149 előadással érdemelte ki a díjat. Mindketten a korábbi években is elnyerték már a Színészgép illetve a Színészgépnő díjat.

(Fotó: Körtvélyesi László)