Mindkét csapat győzni akart

Már csak egyetlen hely kiadó a világbajnokság elődöntős mezőnyében, erre két olyan csapat pályázik, amelyek közül csak az egyik jutott el legalább egyszer az elődöntőbe világversenyen.


Az, amit az oroszok művelnek, tündérmesébe illő! A Szovjetunió felbomlása óta ez a hetedik világbajnokság, amely zajlik és ezekből az ötödiken vesz részt az önálló Oroszország labdarúgó válogatottja. Négy alkalommal már a csoportkörben búcsúzott a csapat, most viszont akár az elődöntőig is juthat!


Jugoszlávia 1994-ben bekövetkezett felbomlása óta öt világbajnokságot rendeztek, ám az önálló Horvátország csak egyszer jutott be elődöntőbe, rögtön első alkalommal, amikor bronzérmesek lettek. Azóta 20 év, négy világverseny zárult le, és csak 2010-ben nem vettek részt a dél-afrikai tornán. Így jutottunk tehát el az idei oroszországi eseményhez, ahol mindkét bemutatott már jókora bravúrt. A horvátok a csoportkörben Argentínát, az oroszok a nyolcaddöntőben Spanyolországot búcsúztatták.


Ma este pedig az elődöntőért mérkőznek meg egymással, mindkét fél a létező legerősebb összeállításában lép majd a pályára. A hazaiaknál Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány egyet változtatott a spanyolokat repülőre ültető kezdőcsapatán, méghozzá Jurij Zsirkovot ültette a kispadra, Cserisev játszik majd a középpályán.


A horvátok edzője, Zlatko Dalic is cserélt egyet a dánokat legyőző kezdőjében, ezúttal Kramaric lesz ott a pályán az első perctől kezdve, Brozovic pedig a kispadra ül majd le! Az oroszoknál figyelnie kell a saját játékára Zobnyinnak és Gazinszkijnek, ha ők sárgalapot kapnak, az elődöntőben nem játszanak, ha továbbjutnak. A horvát csapatban ugyanez igaz öt játékosra; Vrsaljko, Rakitic, Rebic, Madzukic és Pjaca hagyhatja ki az elődöntőt horvát továbbjutás és bekapott sárgalap esetén! Lássuk tehát a szovjet és a jugoszláv utódállam csatáját, amely az utolsó elődöntős helyért zajlik majd!


Az orosz kezdőcsapat: Akinfejev – Mário Fernandes, Kutyepov, Ignasevics, Kudrjasov – Zobnyin, Kuzjajev – Szamedov, Golovin, Cserisev – Dzjuba Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
A horvát kezdőcsapat: Subasic – Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic – Rakitic, Modric – Rebic, Kramaric, Perisic – Madzukic Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Játékvezető: Sandro Ricci (Brazília)
Nézőszám: 44287 fő


1. perc: Piros-fehér szerelésben játszanak majd az oroszok, kék-fekete kockás mez és fekete nadrág, ebben lesz látható az a horvát csapat, amely elkezdi az utolsó negyeddöntőt! A brazil Sandro Ricci lesz a játékvezető!
7. perc: Egy jobboldali szögletet követően előbb Lovren, majd Rebic fejel a labdába, így megy 2-3 méterrel a kapu fölé!
16. perc: Rakitic baloldali szabadrúgása 18 méterről megy nagyon kapu fölé! Lehetett volna ezt sokkal jobban is rúgni!
28. perc: Vrsaljko jobboldali ívelését Perisic próbálta kapura fejelni középen, csak közben elesett, ezért nagyon kapu mellé ment!
30. perc: Cserisev 30 méteres, kissé jobbról érkező szabadrúgása Subasic kezében landol! Könnyű zsákmány!
31. perc: EZ VISZONT MÁR GÓL!!!! Egy baloldali bedobást követően Dzjuba és Cserisev összjátéka után a Villareal középpályása 20 méterről elképesztő erejű, gyönyörű lövést küld a bal felsőbe! Vezetnek az oroszok! 1:0!
35. perc: Lovren kapja a mérkőzés első sárgalapját, mert kegyetlenül odarúgott Dzjubának!
38. perc: Strinic kergeti sztriptíz műsorba Szamedovot, amiért érkezik a következő sárgalap!
39. perc: Egyenlítés!!!! Gyors horvát kontra indul egy fellazult orosz védelemmel szemben, Mandzukic balról beteszi az érkező Kramaricnak, aki 5 méterről passzolja be az egyenlítő találatot! 1:1!
45. perc: Két perc lesz a hosszabbítás, amíg ez lepörög, elmondom, hogy Nikola Kalinicet hazaküldte az első csoportmeccs után a horvát kapitány, mert nem akart csereként beállni Nigéria ellen! Ezzel együtt már 16 gólja van a horvát csapatnak a legutóbbi nyolc világbajnoki meccsén! És akkor vége is az első félidőnek!


Lendületesen kezdtek az oroszok az első 15 percben aztán kicsit magára talált a horvát csapat! Az oroszok gólja után felpörgött a találkozó, gyorsan egyenlítettek a horvátok, így lett ez egy izgalmas összecsapás! Az oroszoknál a védekezésen van mit javítani, miképpen a horvátoknak is lesz dolguk majd a szünetben! Egyelőre hosszabbításra állunk, de még előttünk van háromnegyed óra! Tetszik, amit látok!


46. perc: Nem cserélt senki a szünetben! Folytatjuk a második félidővel és orosz kezdőrúgással!
52. perc: Egy jobboldali ívelést Ignasevics rossz helyre takarít, ezért ollózhat középen Kramaric, apró szépséghiba, hogy Akinfejev kezébe megy a kísérlet!
54. perc: Most cserélnek az oroszok! Szamedov megy le a pályáról, Jerokin kap 40 percet! Szamedov ma színtelen és szagtalan volt!
60. perc: MEKKORA MÁZLI!!!  Egy beadásra rosszul jön ki Akinfejev, visszakerül jobbra Kramaric elé a labda, aki beteszi megint Perisicnek, ő üres kapura lőhet, de csak a bal lécet találja telibe!
63. perc: Cserélnek a horvátok! Perisicnek véget ér a mérkőzés, Brozovicnak pedig elkezdődik a tényleges játék, mert jön a pályára!
67. perc: Jön a második orosz csere! Fedor Szmolov áll be, a fáradtnak tűnő Cserisevet váltja!
72. perc: Mário Fernandes ível jobbról, középen Jerokin pedig jön a labdára és kapu fölé küldi a fejest!
74. perc: A horvátok egy csere keretében lekapják a sárgalappal rendelkező Strinicet, akit Josip Pivaric helyettesít majd bő 15 percig!
79. perc: A harmadik orosz csere következik! Meglepő módon Dzjubát hozza le az orosz kapitány és középpályás Gazinszkij áll be! Stabil középpályát szeretnének a hazaiak!
88. perc: Az utolsó horvát cserét is végrehajtják! Egyelőre az utolsót! Kramaric helyére érkezik Kovacic!
89. perc: Megsérül egy védésnél Subasic a horvát kapus, aki dühében püföli a gyepet! Áll a játék!
90. perc: Megkezdődött az öt perces hosszabbítás, de könnyen lehet, hogy 30 percet túlórázunk!
95. perc: Vége a rendes játékidőnek, jöhet a hosszabbítás! És a kérdés, hogy le kell cserélni Subasicot vagy sem?


Hosszabbítás:
91. perc: Na, hát akkor folytassuk a hosszabbítással, ahogyan teszi ezt Subasic is! Az oroszok kezdik a játékot!
94. perc: Hihetetlen slamasztikában a horvátok! Vrsaljko is megsérül! A térdéhez kap! Rosszul lépett!
97. perc: Le is cserélik a védőt! Corluka érkezik a helyére! Így maradnia kell a kérdéses állapotban lévő horvát kapusnak!
98. perc: Gyors futást követően a jobboldalon az alapvonalnál megfog egy hazafejelt labdát Subasic, majd jelzi a kispadnak, hogy semmi baja annak a lábnak!
101. perc: Vezetnek a horvátok! Egy szöglet érkezik középre jobbról, ugrik Vida és fejel Corluka lábára, onnan pattan a jobb alsóba a labda! 1:2! Vida nem bírta vetkőzés nélkül a gólörömöt, mivel túlzásba vitte, kapott egy sárgát!
103. perc: Ellövi a bónusz cserelehetőségét is az orosz válogatott! Golovin helyére jön Dzagojev!
109. perc: Gazinszkij fellöki a kezdőkörben Mandzukicot, jön a sárga lap és ez azt jelenti, hogy ha tovább bűvészkedné magát az orosz csapat, akkor ő el lesz tiltva!
111. perc: Zobnyin baloldali szögletét előbb rossz helyre üti Subasic, aztán rávetődik Kuzjajev bombájára!
114. perc: Pivaric is kap egy sárgalapot! A tizenhatos jobb sarkánál kézzel ér bele egy labdába!
115. perc: HIHETETLEN! EGYENLÍTENEK AZ OROSZOK! A szabálytalanság helyéről Dzagojev betekeri a szabadrúgást középre, ahonnan Mário Fernandes továbbítja fejjel a labdát a bal alsóba! Nem bírták ki a horvátok! 2:2! Fantasztikus meccs lett ebből!
119. perc: ZOBNYIN!!! Járatták az oroszok a baloldalon, mint a kézilabdában, majd megkapja a labdát és középről, 25-ről a bal alsót veszi célba, leér Subasic!
121. perc: Teljesen elkészültek az erejükkel a horvátok! Le is fújja Sandro Ricci a hosszabbítást! Következnek a tizenegyesek!


Büntetőpárbaj:
Szmolov kezdi a tizenegyesek sorát, akárcsak a spanyolok ellen! Kivédi Subasic! Panenkásan akarta Szmolov, nem jött be! Brozovic közben bevágja a jobb felsőbe, vezetnek a horvátok! Dzagojev következik, ő nem ront, a jobb alsót választja! Kovacicé az újabb horvát tizenegyes, AMIT AKINFEJEV FOG MEG!!! Fernandes a következő, MELLÉ RÚGJA!!! Modric áll most oda, kínkeservesen berúgja! Szegény Akinfejev a kapufára tolta, onnan ment be! Cserisev sem rontja el a maga házi feladatát, Domagoj Vida is nagyon simán megoldja, amit kellett! Kuzjajeven a világ szeme, ő sem hibázik! Rakitic zárhatja a párbajt, ha most is berúgja, mint legutóbb, akkor vége! Higgadtan rúgja a bal alsóba! Horvátország jut az elődöntőbe!


Óriási meccsen hatalmasat küzdött mindkét csapat! Olyan érzése van az embernek, hogy mindketten megérdemelték volna a továbbjutást, de hát sajnos ez egy ilyen műfaj! Egy hely volt kiadó néhány órával ezelőtt, azt a horvátok szerezték meg! Hogyha a második félidőt nézem, akkor igazságos eredmény született, hiszen az oroszok abban a 45 percben rettentően beszorultak, igaz a hosszabbításban még rátettek a tempóra és az izgalmakra egy lapáttal. Tehát a horvátok győzelmével kialakult az elődöntő párosítása; Franciaország Belgiummal, Anglia pedig Horvátországgal játszik majd kedden illetve szerdán! A rendkívül szimpatikus orosz csapat befejezte szereplését a hazai rendezésű világbajnokságon! A már említett két napon jövünk majd az elődöntőkkel, én mostanra köszönöm szépen a figyelmet!
(Haász Rudolf )