Megvesztegették, lebukott

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte T. K. B. gyanúsított letartóztatását kilenc  rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettének megalapozott gyanúja miatt.


A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított férfi egy olyan egyesület vezetője, ami több éve  lehetővé teszi  a bíróságok által közérdekű munkára ítéltek számára a büntetésük letöltését. Az egyesület vezetőjeként T. K. B. igazolta a Baranya Megyei Kormányhivatal felé az elítéltek által ledolgozott óraszámot, azonban, mint önálló intézkedésre jogosult személy 2018. december és 2020. január között több alkalommal is, pénzért, saját részére végeztetett munkáért, illetve illatszer ígéretéért ténylegesen el nem végzett közérdekű munkát igazolt.


A gyanúsításban szereplő bűncselekmény magas büntetési tétele miatt megalapozottan lehet attól tartani, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne. Arra is megalapozottan lehet következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén a még ki nem hallgatott személyeket jogellenesen befolyásolná a bizonyítási eljárást veszélyeztetné, továbbá attól is, hogy az üzletszerű elkövetéssel gyanúsított T. K. B. folytatná az eljárás tárgyát képező cselekményt.


A fenti indokok alapján a bíróság szükségesnek és indokoltnak találta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését. Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését. A gyanúsított és védője fellebbezett a határozat ellen,  így az nem végleges.