Megújultak a barlangok, a tanösvények

Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, köztük az Abaligeti-barlang és a Tettyei mésztufa-barlang, valamint földtani alapszelvények fejlesztését  szolgáló projekt.


A Környezeti és Energia-hatékonysági Operatív Program keretében az Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelése és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése nevet viselő pályázat keretében 158,27 millió  forint uniós vissza nem térítendő támogatás felhasználásával megvalósított projekt eredményeként közel 350 hektárnyi élőhely került jobb védettségi állapotba.


A projekt keretében a 2018-ban több mint 53.000 látogatót fogadó Abaligeti-barlangban sor került  a világítási rendszer korszerűsítésére, a szükséges kőzetállékonysági megerősítésekre, valamint a patak, a barlang levegőjét, élővilágát nyomon követő monitoring rendszer kiépítésére.


E mellett az elmúlt évben  közel 13.000 látogatót fogadó Tettyei mésztufa-barlangban szintén megújult a világítási rendszer, valamint egy új, interaktív kiállítás is helyet kapott benne, ami 2018-ban elnyerte az Év digitális ökoturisztikai élménye díjat.
Egyúttal mindkét barlang bejárati környezete is megújult.


Ugyancsak a projekt részeként lezárásra került  a Mecsek és a Villányi-hegység területén 11 barlang és üreg, valamint a Szársomlyón 3 egykori bauxittáró. Az elsődleges cél a denevérek élőhelyének védelme volt.

 

A védett földtani értékek közül a cserkúti Czana-dombot, a magyaregregyi Vár-völgy tanösvényt, valamint a villányi Templom-hegyen található földtani alapszelvényeket érintette a projekt. Ezen természeti értékek alaposabb megismerését teszik lehetővé a megújult, frissített tartalommal ellátott tanösvény-táblák. A villányi Ammonitesz-tanösvényhez   parkoló épült,  az állomásai között  pedig a turistáknak pihenőpontokat alakítottak ki.