Letartóztatták az idős férfi gyilkosát

Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt a Pécsi Járásbíróság  egy hónapra elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását.


A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított. augusztus 23-án este 20:00 óra és augusztus 24-én hajnali 4:00 óra közötti időben behatolt egy idős pécsi férfi családi házába, hogy értékek után kutasson. Eközben a házban egyedül tartózkodó sértett férfit test szerte, részben eszközt is használva bántalmazta többek között úgy, hogy száj és orrnyílásaiba fémtárgyat erőszakolt. A sértett az őt ért bántalmazás következtében elhunyt.


A gyanúsított a házból egy televíziót valamint egy ingaórát tulajdonított el és azokat a lakására szállította, majd ezt követően körülbelül fél órával visszament a sértett házába, ahol több helyen is tüzet okozott, majd eltávozott.


A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú. Alaposan tartani lehet attól, hogy a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított – szabadlábon hagyása esetén – megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást nehezítené, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.


Az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vették a bíróság végzését, így a határozat végleges.