Kulturális kapcsolatok másként

A Goethe Intézet által kezdeményezett kerekasztal-beszélgetés Pécs kulturális élete állt.

A város intézményvezetői és kulturális szakemberek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők abban mindannyian egyet értettek, hogy Pécsen jelentős a kulturális élet, kiterjedt az ehhez kapcsolódó intézményhálózat, azonban nincs rá elég pénz.


Mint Michael Müller-Verweyer Goethe Intézet  vezetője elmondta, az elmúlt esztendőben indították útjára a Helyi párbeszéd nevet viselő projektjüket, annak érdekében, hogy  a fővárosi mellett Magyarország térségeinek, városainak  kulturális életével is megismerkedjenek, képet kapjanak az ott folyó tevékenységekről. Már jártak Nyíregyházán és Dunaújvárosban, Pécs a harmadik állomás. Mindezt azért tartották nagyon fontosnak, mert ugyan nagyon intenzívek a két állam közötti kulturális kapcsolatok, azonban leginkább csak Budapestre és Berlinre korlátozódnak, ezért is indították ezt a programot.

Kitért arra is, mindegyik helyen kerekasztal-beszélgetést szerveztek a település kulturális életéről, amelyen felszínre kerültek a problémák ugyanúgy, mint az elért eredmények. A találkozó részeként egy közös, német-magyar produkció létrehozásának lehetősége is szóba került, Nyíregyházán egy a hagyományos és a modern táncot ötvöző produkcióra esett a választás, míg Dunaújvárosban egy képzőművészeti kiállítás megrendezésére.

Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője mindehhez a következőket tette hozzá, irodalmi lapként már hosszabb ideje együttműködnek a Goethe Intézettel, elsősorban a kortárs német írók bemutatásában. Ennek részeként például május végén Terézia Mora magyar származású német író estjére kerül sor Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy a kultúra mibenlétét folyamatosan újra kell fogalmazni, hiszen ahogy a világ, annak a tartalma is folyamatosan változik. Pécsen ez azért is kiemelten fontos, mert lassan 10 éve annak, hogy Európa Kulturális Fővárosa volt. Az azóta eltelt években számos ponton újrafogalmazta magát, a kulturális fejlesztéseknek köszönhetően újabb kulturális terek jöttek benne létre.