Két Puccini-ritkaság a Kodály Központban

A Kodály Központban  lesz látható Puccini két korai műve a Krizantémok és a Lidércek.


Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony -  Giacomo Puccinit e népszerű operái alapján ismeri a világ. Április 2-án azonban  két igazi ritkaság  kerül színre tőle. Az egyik hangszeres mű, a másik énekhangra íródott, de mind a kettő a zeneszerző  korai kompozíciója, még a nagy sikerek előtti esztendők termése.


Puccini első operája, a Lidércek egy romantikus varázstörténet, amelyben a szirén által elcsábított, és így a hűtlenség bűnébe esett vőlegényt a bosszúálló lidércek halálra táncoltatják. A későbbi Puccini-művekre jellemző parlando – elbeszélő - stílus már ebben is megjelenik. Lényegesen több azonban a cselekményt megállító látványos, vagy éppen kontemplatív – elmélkedő - jeleneteket kísérő zenekari betét, mint a későbbi nagy operákban.


Az előadásban fellép a debreceni Kodály Kórus, Anna szerepében Olga Busuioc szoprán lesz látható, Robertót pedig Carlo Ventre uruguayi származású tenor alakítja.


Néhány évvel a Lidércek után – de még mindig a meghatározó sikerek előtt –, 1890-ben Puccini elégikus hangvételű vonósnégyest komponált Krizantémok címmel. A darabot zenekari változatban is szokás megszólaltatni - ezúttal is így halljuk majd. Szerzője „egyetlen éjszaka improvizált elégiáról” beszélt, amelynek két zenei anyaga a zeneszerző legszebb dallaminvenciói közé tartozik. A Krizantémok ezúttal balettként, Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas művész koreográfiájával, a Pécsi Balett művészeinek előadásában lesz látható, rendhagyó módon összekapcsolódva, egy gondolati egységet alkotva a Lidércek című operával.  


Az esten a  Pannon Filharmonikusokat a Puccini és a veristák avatott szakértője, a milánói Alberto Veronesi vezényli. A félig szcenírozott előadás rendezője Káel Csaba.