Két "enfarkába harapó kelgyó”

A pécsi Modern Magyar Képtár állandó kiállításában látható Pinczehelyi Sándor nagy méretű zománcképe.

A Variációk a Színes városhoz - Zománcművészeti kísérletek a magyar képzőművészetben (1967-1972) című időszaki kiállítás kísérőprogramjaként a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonból  – gondos tisztítás és konzerválás után – a Modern Magyar Képtár állandó kiállításában látható ezentúl Pinczehelyi Sándor (1946) nagyméretű zománcképe.

A 2,25 méter magas, 3,60 méter széles, 40 darab, egyenként 45x45 cm-es elemből
álló, 1972-ben készült zománcmű piros-fehér-zöld egymásba fonódó színsávjai egy fekvő ∞ alakzat stilizált, négyszögesített átiratát formázzák. Az emblémaszerűen zárt kompozíció a végtelen matematikai jeleként utalhat arra a végtelenre, melyben a mű a formavariációk lezárhatatlan lehetőségeire nyílik.

A szabadon választható konstrukciók, a fényes zománclapok változtatható elrendezése révén a művészet itt a lehetséges világok sokféleségét csillantja fel, s a kép, a kép határvonalát el nem ismerve önmaga fraktálszerű folytathatóságát jelenti. A variációknak ez a művészi szabadsága – ami a Pécsi Műhely zománcműveit jellemzi – az ábrázolás politikai szabadságának metaforájává vált Pécsett 1972-ben, azonban  építészeti ornamentikaként egy fiúnevelő intézet lépcsőházába rejtették el.

Pinczehelyi Sándor zománcképén zártság és nyitottság egyidejűségével önmagába visszahajolva kígyózó, a piros-fehér-zöld színeket konstruktivista kompozíciójába rejtő alakzat – akár két, egymás mellé helyezett „enfarkába harapó kelgyó” – hagyomány és lelemény dialektikájával játszik a modernitás nyitott, demokratikus mozgásterében.