Jövőre indul a csisztafürdői vonal újjáépítése

A  jövőre 70 éves balatonfenyvesi kisvasúton naponta  tíz járattal utazhatnak a kirándulók és a térségben élők a nagybereki tájakat bejáró vonalon.
 
A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton az 2018-ban megkezdődött pályakorszerűsítés utolsó elemeként 1,2 kilométeres vonalszakaszokon újították fel a vasúti pályát és egy útátjárót is átépítettek. Szabályozták a vágányokat és a kitérőket, így ismét az engedélyezett 25 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

Az eltelt közel két esztendő alatt összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették. A kisvasút indulóállomásán megszépültek a peronok, illetve egy C50-es típusú dízelmozdonyt is kiállítottak a gyerekek örömére.

Az 1950-ben, eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó. Nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik.

Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza közel másfél órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A nagybereki tájakat bejáró - a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágának megismerését lehetővé tevő - főleg a nyári turistaszezonban közkedvelt kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el. Ezen a nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani.

A térségi települések három évvel ezelőtt nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével annak érdekében, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe, ugyanis az közúton csak nagy kerülővel érhető el. Az év elején a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból  elnyert 650 millió forint támogatás felhasználásával Csisztafürdőnél a kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül, fejlesztik a kisvasút imremajori állomását, és korszerűsítik a balatonfenyvesi végállomás épületét.