IV. Országos Diákszínházi Fesztivál

Idén Pécs ad otthont a IV. Országos Diákszínházi Fesztivál három napjának.

A fesztiválon azok a csoportok mutatkoznak be, amelyek sikerrel szerepeltek a regionális döntőkön. A meghívott 270 – diák, kísérőtanár, a színházi szakma jeles képviselői – ezeket a győztes darabokat láthatják. Szakmai zsűri választja ki, a döntőbe jutott 14 előadás közül, az év legjobbjának ítélt színjátékát.

A versenydarabokat három helyszínen - Kamaraszínház, a Bóbita Bábszínház Kamaraterme, a Nemzeti Színház N. Szabó Sándor Terme  - mutatják be. Az előadásokat követő szakmai beszélgetéseknek pedig a Nemzeti Színház próbaterme ad helyet. A  díjakat a zárónapon, vasárnap adják át ünnepélyes keretek között.

A kísérő programok között olyan különlegességek is szerepelnek, mint az igazán unikumnak számító, spirituális, elektroakusztikus zenét játszó a  Kaukázus zenekar és a vele együtt a Pécsi Nemzeti Színházban fellépő ToSoDa együttes.

 

A fesztivál találkozási lehetőséget teremt az ország fiatal – jelentős részben középiskolás – színjátszóinak, és egyben összművészeti kulturális esemény is. A három nap Pécs kulturális és turisztikai életée is jóhatással van, felpezsdíti azt.