A Szentlőrinci Mezőgépnapokat augusztus 9-én és 10-én rendezi meg a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány szakmai partnereivel karöltve.
A korábban is már sok érdeklődőt vonzó Szántóföldi gép- és technológia bemutató két év óta már önálló szakmai rendezvényként, mint Szentlőrinci Mezőgépnapok várja a gazdálkodókat. Nemcsak nevében, de koncepciójában is megújult a rendezvény, ugyanis ma már nemcsak szántóföldi bemutatót tartanak a keretében, hanem két napon keresztül a növénytermesztéshez kapcsolódó technikák és technológiák színe-javát vonultatja fel idén huszonnégy mezőgazdasági gépeket forgalmazó cég. A gazdálkodók a bemutatásra kerülő, a növénytermesztésben fontos szerepet betöltő gépekkel - idén több mint tízzel - a gyakorlatban, kézzel fogható közelségben, a szántóföldi parcellákon munka közben is megismerkedhetnek.
Ebben az esztendőben kiemelt szerepet kapnak a szántóföldi gyakorlati bemutató mellett, az állógép bemutatón a legújabb gépi technikák, részletesen megismerhető lesz azok működése, a növénytermesztésben betöltött szerepük.
A rendezvény szervezői és kiállítói mindemellett nagy hangsúlyt helyeznek a mezőgazdasági gépesítéséhez kapcsolódó innovációk, a növénytermesztésben megjelent új eljárások és a precíziós gazdálkodás minél szélesebb körű megismertetésére, amelyekkel még hatékonyabbá tehetők az agrotechnikai folyamatok, gazdaságosabbá a növénytermesztés és növelhetők a hozamok.
Az augusztus 9-én és 10-én sorra kerülő szakmai napoknak a Szentlőrinci Rendezvény Centrum és a közelében a szántóföldi gyakorlati bemutatókra kialakított mezőgazdasági terület ad helyet. A rendezvényt dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium - Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkára nyitja meg.