Indul a PTE Hangja verseny

Az elmúlt évi sikert követően ismét megrendezik a PTE Hangja tehetségkutató versenyt az előválogatót március 20-án tartják.

 

A  Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata idén is lehetőséget teremt a hallgatóknak arra, hogy hangjukat közönség előtt is megmérettethessék annak érdekében, hogy  az eddig még fel nem fedezett tehetségek kitűnhessenek, fejlődési lehetőséget teremtsenek részükre. Ebben az esztendőben március 20-án rendezik meg az előválogatót a Pécsi Est Caféban, ahol a jelentkezők 13 órától  a saját maguk által hozott dalokkal mérik össze énektudásukat.

A produkciókat idén is szakmai zsűri fogja értékelni, akik az első körben a legtehetségesebb tíz hallgatót  választják ki  zenei tudásuk, az intonációs biztonságuk, a ritmusérzékük, a színpadi jelenlétük, a technikai felkészültségük, a megjelenésük, a stílusuk és nem utolsó sorban az egyéniséghez illő dalválasztásuk alapján.

A zsűriben többek között helyet foglal Vermes Tímea, opera-, operett-, musical énekesnő és színésznő, Lakner Tamás, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a PTE Művészeti Kar dékánja és Beck Zoltán, a 30Y alternatív rockegyüttes alapítója, zenész, gitáros és szövegíró, a Zenélő Egyetem projekt megvalósítója, a PTE Bölcsészettudományi Kar oktatója.

A beérkezett jelentkezések alapján idén is nemzetközi lesz a fellépők sora, ugyanis nem csak a magyar, de a külföldi  hallgatók körében is nagy népszerűségnek örvend a tehetségkutató verseny. Tavalyi a pécsi orvoskar hallgatója, a madagaszkári Mino Rabenjafimanantsoa lett a PTE hangja. A selejtezőre a belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt várnak.

A válogatóban kiválasztott legjobb tíz versenyző a Pécsi Egyetemi Napok keretén belül megrendezésre kerülő koncerten mutathatják meg tehetségüket április 25-26-án,  s akkor derül ki, ki lesz idén a PTE Hangja.