Húsz évre is rács mögé kerülhetnek a műtrágyás áfa-csalók

A költségvetésnek több mint egymilliárdos kárt okozó, külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedő tizenhat tagú bűnbanda elleni nyomozás nemrég  vádemeléssel zárult le.


A gyanú szerint az elkövetői kör külföldről vásárolt lengyel, litván és holland eredetű műtrágyát. A beszerzett árut magyarországi székhelyű fiktív vásárlókon – erre a célra létrehozott bukó cégeken – keresztül értékesítették a tényleges belföldi beszerzőknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

 

A bűnbanda szervezettségét mutatja, hogy az irányítók saját könyvelőt, valamint több összekötőt is alkalmaztak, akik a szervezeti szintek között tartották a kapcsolatot, és gondoskodtak a CMR-számok és az EKÁER-okmányok kicseréléséről, az árumozgás „átpapírozásáról”. Ezzel igyekeztek követhetetlenné tenni az áru tényleges útját.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban, országszerte több mint hatvan helyszínen egyszerre csaptak le. A kutatásokon  több millió forint készpénzt, mellette 44 bankszámlát – köztük külföldieket is –, ékszereket, tizenhárom ingatlant, öt gépjárművet, valamint üzletrészeket foglaltak le és vettek zár alá. A bűnözők vagyonának biztosításával a költségvetésnek okozott teljes kár, mintegy 1,3 milliárd forint megtérült.  


A nyomozás lezárult, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanújával a NAV a napokban a annak iratait továbbítja a Fővárosi Főügyészségre.


A szervezet irányítói akár húsz évet is kaphatnak.