Hímes tojások kilenc országból

Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész a Zsolnay Örökségkezelővel együttműködve indította el Nemzetünk Hímes Tojásai 2021 kezdeményezést, amelyre saját kezűleg készített hímes tojások fotóit várták a szervezők.

A felhívásra kilenc országból - hazánkon kívül, Ausztria, Németország, Románia, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna - érkeztek fotók, összesen 379 hímes tojásról. A készítők között voltak lányok, asszonyok, férfiak, gyerekek. A legfiatalabb 3,5 éves, a legidősebb 91 éves volt. Érkeztek fotók iskolai osztályoktól, települési közösségektől, mesterektől és tanítványoktól egyaránt. Vannak köztük, akik sok éve írják a tojásokat és olyanok is, akiknek ez volt az első hímesük. Többségük, 225-en hagyományos technikával írták, karcolták a mintát, míg 154-en más, szabadon választott díszítési módot alkalmaztak.

- A pandémia időszakában a négy fal közé kényszerült magánembereket, családokat, közösségeket szólítottuk meg, hogy készítsék el idén is saját hímes tojásaikat. A cél az volt, hogy a kézműves tevékenységben találják meg az alkotás és a társas együttlét örömét, s lélekben is készüljenek a húsvéti ünnepre. Az elkészült hímes tojásokat vegyék kézbe és fotózzák le, ezzel is jelezve a kéz alkotó erejét –  emelte ki az ötletgazda, Mosonyi Éva.

A beérkezett alkotások fotói nagypéntektől április 16-ig lesznek láthatók a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarán, az E78-as épület üvegablakain keresztül. Egyúttal egy online tárlat is készül a www.zsolnaynegyed.hu és a www.facebook.com/nemzetunkhimestojasai oldalon, szintén péntektől lesz elérhető az a két virtuális fotóalbum, amelyek a hagyományos és a szabadon választott kategóriákban készült alkotásokat mutatják be.